Ezüstperje: Tíz év képekben, táncokban

Ezüstperje: Tíz év képekben, táncokban
A Magyar Kultúra Napját és az Ezüstperje néptánccsoport 10. “születésnapját” ünnepelték szombaton este Érsemjénben. A két alkalom szorosan összefonódik helyi szinten.

Kalotaszegi viseletbe öltöztetett próbababák várták mintegy rendhagyó fogadóbizottságként szombaton este az érsemjéni kultúrház ajtajában az érkezőket, akik két, ám egymástól nem elválasztható eseményre érkeztek: a Magyar Kultúra Napja és az Ezüstperje néptánccsoport 10. “születésnapjának” megülésére. Kultúránk ünnepét azóta tartjuk, mióta mi itt, Romániában újra szabadon énekelhetjük az ünnep mérföldkövének választott Himnuszt: 1989 óta – mondta egyebek mellett Balazsi József. Érsemjén polgármestere kiemelte, hogy a község szülöttei révén jelentősen hozzájárult a nemzet kultúrájának gazdagításához, és a jelennel is méltán büszkélkedhetnek, hiszen például két nappal korábban kapott Nagyváradon Magyar Kultúráért emlékplakettet a helyi Csorba Sándor régész, a Római Katolikus Püspökség levéltárosa, és akkor a 10. születésnapjához érkezett tánccsoportról még nem is beszéltünk.

Rövid történet

Kultúranapi tudnivalókat Kecskés Éva tanítónő osztott meg a publikummal, majd a Kazinczy Ferenc Általános Iskola diákjainak ünnepi műsora következett verssel, zenével és… természetesen tánccal, amivel – bár volt egy szünet az esemény két fele között – már kapcsolódtunk az “ezüstperjés” születésnaphoz, hiszen a diákok egy része néptáncos is.
A korábbi és jelenlegi táncosokat, a közönséget a szünet után Sütő Judit köszöntötte, aki férjével, Sütő Szabolccsal az Ezüstperje alapító-vezetői. Felelevenítette az előzményeket, a 2004-es megalakulást 7 párral, azt, hogy egy év múlva már 25 fős gyerekcsoportjuk is volt, a közismertté válás szakaszait, melyek oda vezettek, hogy nevet keresve a község határában fellelhető növényre esett a választás.

Emlékek

Az eltel évtized áttekintése nem leltár-szerűen történt, hanem évek szerint csoportosított fotók kivetítésével. Ezekből kitűnt nem csak az, hogy számtalan helyen megfordultak, hanem az is, hogy a fellépések kirándulások és bulik is egyúttal, a táncostárs barát is egyben, a táncosnak pedig nem csak a kultúrházban van “öltözője”, de akár az árokparton, vagy a kereskedelmi központ parkolójában is. A sokszor tapsot, máskor nevetést kiváltó képek pergését közbeiktatott kalotaszegi, szentiványi, mezőségi, szatmári táncok szakították meg, hogy végül állva tapsolja meg a nagyérdemű sajátjait. Születésnaphoz méltóan nem hiányzott a tűzijátékos torta, a vacsora, de az alkalomhoz méltó táncház sem, melyen a Soroglya húzta. Majd’ elfelejtettük: a kultúrház nézőtere körül az évek kiemelkedő eseményeit egy-egy pannóra szerkesztett fotók, emléklapok, újságcikkek idézték meg. Utóbbiak között volt számos, lapunkból (Bihari Napló – szerk.megj.) kiollózott. A jeles alkalomra mit is kívánhatnánk a magunk részéről az Ezüstperjének? Újabb tíz év alatt is legyen sok alkalmunk írni róluk!

Rencz Csaba