Ezredorvos a tűzvonalban

Ezredorvos a tűzvonalban
Dr. Kemény Gyula katonaorvosnak az első világháborúban az olasz fronton készült fényképeiből nyílt kiállítás csütörtökön a nagyváradi vár B. épületében.

A Festum Varadinum keretében a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány és a váradi Várszövetség által szervezett tárlaton ez utóbbi civil szervezet elnöke, Sárközi Zoltán köszöntötte az egybegyűlteket, majd felelevenítette azt, hogy a nagy háborúval foglalkozó magyarországi kutatócsoport vezette be a váradiakat az első világháború olasz frontjának rejtelmeibe, „megismertetett minket az egykori ellenségnek, az olasz csapatok  leszármazottaival, hogy mára, mint barátok találkozhassunk. Ennek a barátságnak az egyik legszebb emléke ez a kiállítás” – fogalmazott Sárközi Zoltán. Ő aláhúzta azt is, hogy az ezen a tárlaton nem az egykori sajtónak készült propagandisztikus fényképek, hanem a háború poklát hűen visszatükröző felvételek láthatók. Olyan fotók ezek, „amelyeken sokkal több a kereszt, mint a pezsgősüveg” – tette hozzá.

Hiteles ábrázolás

Pintér Tamás, a közhasznú alapítvány elnöke ismertette részletekbe menően a tárlat anyagát, amely dr. Kemény Gyula naplója és fotósorozata alapján jeleníti meg az Isonzó-front mindennapjait. Az 1884-ben született Kemény Gyula a nagyváradi 37. gyalogezred 4. zászlóaljának volt az ezredorvosa, ahová 1914 tavaszán, a háború kirobbanása előtt került. A tárlat kronologikus sorrendben mutatja az eseményeket 1915 májusától októberéig, amikor az utolsó naplóbejegyzés származik az olasz frontról. Pintér Tamás elmondta, hogy a kiállítást Babos Krisztina rendezte, ő volt az, aki a naplórészleteket és a fényképeket párosította, így minden pannó külön tematikát alkot. A tárlat megragadja a fronton élő katonák mindennapjait, a segélyhelyet, de egyéni sorsokra is ráirányítja a figyelmet. A tárlatnyitón egyébként Meleg Vilmos színművész szavalt. A csütörtök délután megnyitott tárlat két hétig látogatható a nagyváradi várban.

Pap István



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter