Ezerhétszáz új hallgatót vár a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem

Ezerhétszáz új hallgatót vár a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem
Ezerhétszáz új hallgatót vár a 2016-2017-es tanévre a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem. A tanintézetben a jövő héten kezdődnek a beiratkozások.

 

Az alapképzésre meghirdetett 3010 helyből 505-öt, a mesterképzésre meghirdetett 390 helyből 166-ot ajánlanak tandíjmentesen. Ezeket a helyeket a legjobb eredményeket felmutató diákok foglalhatják el. A fennmaradó helyeken tanuló diákoknak költséghozzájárulást kell fizetniük. A magyar állam által fenntartott erdélyi egyetem csíkszeredai, marosvásárhelyi és kolozsvári karán, valamint sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatán 31 alapképzésre és 12 mesterképző szakra lehet jelentkezni.

Dávid László, az egyetem rektora az MTI-nek elmondta, újdonságnak a kolozsvári karon induló környezettudomány, környezeti monitoring mesterszak számít, amely elindítására az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel (ELTE) kötöttek megállapodást. A rektor hozzátette, reményeik szerint a 2017-2018-as tanévtől indíthatják el Sepsiszentgyörgyön az erdészmérnök-képzést.
A rektor elmondta: az egyetem legtöbb szakán felvételi vizsgát is tartanak. Ezzel szeretnék kiszűrni azokat a diákokat, akik beiratkoznak az egyetemre, aztán az első év során lemorzsolódnak.

A rektor elmondta, továbbra is várják a kolozsvári fotó- és filmművészet szakra a Kárpát-medence más országaiból származó hallgatókat. Hozzátette, tavaly pályázati forrásból biztosították öt külhoni diák tanulmányi költségeit, de nem volt jelentkező. Megjegyezte, az egyetemnek van pár tucat magyarországi diákja is, akik többsége erdélyi származású, Magyarországra telepedett hallgató.
A rektor szerint pár román anyanyelvű diákja is van az egyetemnek, akik számára román nyelvű felvételit is szerveznek. “Ha vállalja valaki, hogy megtanulja a magyar nyelvet, és ezen a nyelven tanul, akkor mi segítjük ebben. Ha románok, vagy vegyes családokból származó fiatalok is vállalják azt a szellemiséget, amit a Sapientia képvisel, azzal mindenki nyerhet” – jegyezte meg a rektor.

Dávid László elmondta: ebben a tanévben két épülettel gazdagodik az egyetem. A marosvásárhelyi campusban épül egy olyan épületszárny, amelynek a földszintjén étkezdét, az emeletein pedig tantermeket rendeznek be. Emellett egy kutató-innovációs-fejlesztő központot is építenek Marosvásárhelyen.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter