Ezer embert vendégelnek meg

Akt.:
Ezer embert vendégelnek meg
Fánkot és meleg teát osztottak csütörtökön a Caritas Catolica képviselői a Fő utcán.

A Caritasverband Passau segélyszervezet által támogatott akció a negyven napos irgalmassági maraton részét képezi, melyet az idén, az Irgalom Szent Éve alkalmából először szervezett meg a Caritas Catolica. Karácsonyig minden csütörtökön megismétlik majd, terveik szerint ezer embert fognak megvendégelni. Mindenkit szívesen látnak, gyerekeket és felnőtteket egyaránt. Egyúttal Advent minden hétvégéjén, a római katolikus bazilika előtt, a gyertyagyújtás után teát osztanak majd.

Hamar elfogyott

Csütörtökön kétszáz fánkot és kétszáz adag teát osztottak ki a Caritas szociális konyhájának munkatársai közreműködésével, a Holnaposok-szoborcsoport előtt. Ötven perc alatt el is fogyott. Amit Szombati-Gille Tamás, a Caritas Catolica referense elmondta, a Caritas különböző intézményeiben több száz rászorulóról gondoskodnak napi rendszerességgel, szakemberek és önkéntesek közreműködésével, nemcsak szakszerűen, de szívvel-lélekkel is. Ennek a munkának a nagy része a nagyközönség előtt rejtetten zajlik; ennek az akciónak az egyik célja pont az, hogy láthatóvá tegye a Caritast – egyrészt azért, hogy a rászorulók értesüljenek erről, másrészt, hogy tudatosítsa az emberekben, hogy fontos segítség munkájukban az önkéntesek közreműködése és az emberek anyagi támogatása is.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter