Ezüstérmes szatmári minikosarasok

Tavaly a hetedik, idén a második helyen zárt a Szatmárnémeti LPS CSS csapata a női U12–es minikosárlabda Nemzeti Liga döntőtornája után.

Egyetlen mérkőzést vesztett el a Szatmárnémeti LPS CSS csapata a női U12–es minikosárlabda Nemzeti Liga döntőtornáján, Marosvásárhelyen. A Tarţa házaspár, Enikő és Marius által felkészített csapat a fináléban a Kolozsvári MC együttestől kapott ki 40–30, így a második helyen zárt. „Nem hiszem, hogy csalódásként kéne kezelni azt, hogy a döntőben elbuktunk, ugyanis a lányok nagyon jól teljesítettek. Ráadásul a csapatban szerepelt öt 11 éves játékos is. Nagyon jó az eredmény, egy nagyon erős mezőnyben” – foglalta össze csapata teljesítményét Marius Tarţa. A LPS CSS csapata egyébként tavaly a hetedik helyen zárt, így érthető az edzők elégedettsége. A szatmári csapat három játékosa a torna végén külön díjban is részesült: Iulia Grigor a legjobb játékosnak járó elismerést vehette át, Andra Neste a legjobb passzoló, Narcisa Ciocan pedig a legtöbb hárompontost szerző játékosnak járó díjat kapta. Tar\a ugyanakkor elárulta, sokat köszönhetnek dr. Vincze Katalin sportorvosnak, aki olyan vitaminokkal látta el a csapat játékosait, hogy azok fogyasztása által észlelhetően nőtt a teljesítőképesség.

A csapat

Iulia Grigor, Andra Neste, Narcisa Ciocan, Diana Moldova, Lucia Bura, Teodora Vasile, Lantos Mercedes, Iulia Câcău, Valentina Bolba, Denisa Condor, Denisa Bălău, Laura Şuta. Edzők: Tarţa Enikő, Marius Tarţa.