Extrém vízi élmények Félixfürdőn

Fotó: ebihoreanul.ro
Fotó: ebihoreanul.ro
Újabb szórakozási lehetőségeket kínál a félixfürdői President akvapark: a gyerekek egy mindent összefröcskölő részen pancsolhatnak, ahol vízsugarak törnek elő mindenhonnan, a fiatalok pedig extrém hosszúságú csúszdákon suhanhatnak a medencébe úgy, hogy a csúszáskor a sebességük elérheti akár az óránkénti 50 kilométert.

Az üdülőtelepen működő legnagyobb privát élményfürdő területe ugyanakkor 1 hektárral bővült, így megduplázódott a befogadóképessége 1500 főre. Az üzemeltetők szerint a kezdetektől fogva két cél lebegett a szemük előtt: hogy növeljék a napozófelületet úgy, hogy még 500, napernyőkkel és kis asztalokkal dotált nyugágyat ki lehessen helyezni, valamint a vendégeiknek újabb szórakozási és relaxációs lehetőségeket tudjanak kínálni.

Dumitru Fechete igazgató az ebihoreanul hírportálnak azt nyilatkozta: a legutóbbi, 1 millió euró értékű befektetés egy páratlan csúszdakomplexum kialakítását szolgálta, így jelenleg két, 14 méter magas csúszda működik, melyek közül az egyik „kamikaze” típusú, vagyis extrém élményeket nyújt a használók számára, míg a másik azért egyedi az országban, mert a strandolók egy gumicsónakba ülhetnek, melynek a lecsúszáskor elérheti egy gépjárműnek a sebességét. A gyerekek természetesen ennél „szelídebb” csúszdán mehetnek lefelé, aminek magassága csupán 10 méter. Emellett esténkét egy lemezlovas nyomja a zenét, animátorok dobják fel a hangulatot, illetve napközben különféle eseményeket is szerveznek, mint például habparti, aqua-gym vagy aqua-zumba.

Az összesen több mint 3 millió eurós befektetéssel megvalósult akvaparkban jelenleg 20 medence, 8 csúszda és 5 szauna várja a látogatókat, és ezek mellett különböző kiegészítő szolgáltatásokat is kínálnak.

Ciucur Losonczi Antonius