2011.12.29 10:57; Frissítve: 2011.12.29 10:57


Évzáró MKT gyűlés Szatmáron

Évzáró MKT gyűlés Szatmáron
Az RMDSZ Szatmár Megyei Konzultatív Tanácsa (MKT) az Astoria étteremben tegnap tartotta idei utolsó gyűlését, majd az évbúcsúztató koccintásra is itt került sor.

Csehi Árpád, az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, kihangsúlyozta, hogy a 2012-es esztendő nem lesz könnyű senkinek, hiszen választási év elé nézünk. Az MKT tagok megegyeztek abban, hogy a következő esztendőben a Magyar Kultúra Hete rendezvénysorozat keretében kiosztásra kerül a Fodor István Emlékdíj. Az elnök elmondta, az MKT következő ülése január 12-én lesz, amikor is fontos döntéseket kell meghozniuk. Günthner Tibor szenátor összegzésként elmondta, jó évet zárt Szatmár megye és az RMDSZ is, hiszen érdemben tudták támogatni a polgármestereket és az önkormányzatokat. Erdei D. István parlamenti képviselő rámutatott, jó hátterük volt munkájuk során, hiszen a polgármesterek visszajelzései nagyon fontosak a törvényhozók számára. Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti alpolgármestere abbéli reményének adott hangot, hogy az elért eredményeket nemcsak az RMDSZ belső közvéleménye látja, hanem a lakosság is. Ilyés Gyula, Szatmárnémeti polgármestere kihangsúlyozta, a következő esztendőben csupán egymást támogatva érhetnek el sikereket. Ha nem lesz meg a megfelelő összefogás, akkor a kettős állampolgárság birtokában idehaza, vagy az anyaországban alkotunk majd egy szétzilált közösséget, fogalmazott Ilyés. Kaiser Stefan, a Német Demokrata Fórum (NDF) észak-erdélyi régiójának alelnöke kihangsúlyozta, a jövő év jubileum lesz a sváboknak, hiszen 300 éves telepítették őket megyénkbe.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Helyi hírek
Toró a szilágysági jelöltekhez: ne engedjetek a provokációnak
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt országos elnöke kedden Zilahra látogatott, ahol a Márvány téren [...] tovább »
Szent Ritára emlékeztek
Nagyvárad- Május 22-én védőszentjét ünnepelte a Szent Rita Nőszövetség a Barátok templomában. A kedd esti [...] tovább »
Előadás az 56-os forradalomról
Sulyok László, magyarországi tanár, újságíró tartott előadást kedden az 1956-os magyarországi forradalomról. tovább »
Egészségmegőrző és betegségmegelőző orvosi szűrés
A budapesti Teleki László Alapítvány szervezésében komoly tanácsadással, vérnyomásméréssel, [...] tovább »
Végh Sándor szellemi hagyatéka
Az értékfelismerés és - mentés elvei szerint a Nemzeti Erőforrás Minisztérium által kezdeményezett [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés