Évadzáróra készül a Szigligeti Színház

Évadzáróra készül a Szigligeti Színház
Miniévaddal, díjátadással és színészbállal zárja 2012-2013-as évadját a nagyváradi Szigligeti Színház. A részletekről Czvikker Katalinnal, az intézmény főigazgatójával beszélgettünk.

Hogyan értékeli a végéhez közeledő évadot?

– A tavalyi évad számadatait is túlszárnyaló, pozitív idényt zárunk. A tavalyi évadban hatvanhárom ezer fizető nézőnk volt, az idén pedig a három társulat az évad végéig elérkezik majd a hetvenezer eladott jegyig. Ha pedig beleszámoljuk a magyarországi vendégelőadásainkat, és a miniévad előadásait is, akkor elképzelhető, hogy meghaladjuk a hetvenezret. Az eladott jegy fizető nézőszámot jelent, de a teljes nézőszám ennél jóval magasabb, hiszen ha arra gondolunk, hogy szabadtéri rendezvények keretében bemutatásra került bábelőadásainknak 500-600 nézője is volt, akkor logikus, hogy jóval magasabb nézőszámot könyveltünk el, mint amennyi az eladott jegyek száma.

Miképpen zárják a 2012-2013-as évadot?

– Különböző díjakat adunk ki az évad utolsó előadásának keretében. Az egyik a közönségdíj, ezért ennek a szavazási eljárását hamarosan elindítjuk a színház honlapján, illetve a bérleteseink körében. A jövő hét folyamán személyesen szándékozok beszélgetni mindegyik bérletház tíz-tizenöt képviselőjével, akiket véletlenszerűen választunk ki majd a nyilvántartásunkból. A találkozásnak nem csak az lenne az értelme, hogy elmondják, hogy melyik volt a kedvenc előadásuk, és ki volt a kedvenc színészük ebben az évadban, hanem felvetődhetnek olyan problémák is, amelyekre a találkozó során rákérdezhetnek. Ez sokat jelentene nekünk, hiszen képet kapnánk arról, hogy felnőtt bérletházaink képviselői hogyan látják a mi munkánkat, és ők mit szeretnének. Sokan vannak közöttük, akik évek, évtizedek óta bérletesei a társulatnak, és fontos számunkra az ő véleményük.

Milyen keretek között fog lezajlani ez a találkozó?

– Hatvan fővel fogok találkozni egyszerre a páholyelőcsarnokban egy baráti beszélgetés keretében. Van két-három időpont, amikor találkozhatunk, és nagyon sok függ attól, hogy azok, akiket elérünk telefonon, mikor érnek rá. Az is elképzelhető, hogy nem mind a hatvan ember ér rá ugyanabban az időpontban, ezért lehet, hogy két csoportban fogok találkozni velük.

A közönségdíj mellett milyen díjat adnak még át?

– A többi díjat kritikusokból álló csoport ítéli majd oda, akiknek egy részét már meghívtuk, illetve várjuk a visszajelzéseket. A kritikusok ajánlása alapján ítéljük oda a legjobb férfi, a legjobb női, és a legjobb mellékszereplő díját. Emellett kiosztásra kerül az életmű díj, amelyet a művészeti tanács döntése értelmében az idén Bathó Ida színművésznő kap meg. Kiosztjuk a Földes Kati Díjat is, amit a társulat saját soraiból megválasztott színművész fog megkapni. Június 6-9 között zajlik majd a Szigligeti Színház miniévadja, és ennek a sorozatnak az utolsó, június 9-iki előadása keretében vehetik majd át a színészek az elismeréseket. Közvetlenül az előadás után a Lotus bevásárlóközpont rendezvényszervező termében tartjuk meg a színészbált. A bálon vendégeink lesznek magyarországi humoristák, a Molnár Mónika által vezetett Star Group diákjai, illetve a Szigligeti Színház önkénteseiből alakult Szöcske csapat. A fiatalok a maguk alapította díjakat fogják átadni bizonyos színészeknek. Meghívottaink lesznek a rendezők, akik közreműködtek az évad kialakításában és az előadások megvalósításában, de meghívtunk színházigazgatókat és kritikusokat is. A színészbálra száz jegyet tudunk eladni, melyeket a színház pénztáránál lehet megvásárolni május 20-tól kezdődően. Egy báli jegy 80 lejbe kerül, ez tartalmazza az utolsó előadás páholyjegyét és a menüsort is, ami előételt, két komponensből álló főételt, édességet és italokat foglal magában.

Mely előadásokat lehet megtekinteni a miniévad keretében?

– Az idei évad szinte összes előadása megtekinthető a minévadban. Jelentős kedvezményt is kínálunk: akik két előadásra váltanak jegyet, azok számára az olcsóbbik jegy ingyenes lesz. Ugyanakkor ingyenes lesz a belépés a szociálisan hátrányos helyzetű és árvaházi gyerekek számára az utolsó nagyváradi Dzsungel Könyve előadásra, ami június 6-án, délelőtt fél tizenegykor kezdődik. A gyerekeket bejelentkezés alapján tudjuk fogadni. Az érdeklődők Boross Tamás fő szervezőnél jelentkezhetnek be a 0772-298.977 telefonszámon. Újdonság egyébként, hogy megíródott a Maugli dala, amit mi is megkaptunk, és megpróbáljuk feldolgozni, hogy a nézők itt Váradon is láthassák-hallhassák.

A Szigligeti Színház nyári programsorozatáról, a Szigligeti Nyári Estékről mit lehet már tudni?

– A Szigligeti Nyári Esték keretében havonta egy-két alkalommal olyan minőségi előadásokat látnánk vendégül, amelyeket hely hiányában nagyon nehéz bemutatnunk, mert tudjuk, mennyire kihasznált a színház nagyszínpada. Viszont van egy várszínházunk, amit megpróbálunk valamilyen formában kiaknázni, és a nyári időszak tökéletesen alkalmas arra, hogy azt a helyszínt aktivizáljuk. Természetesen eső esetén a meghirdetett előadásokat a Szigligeti Színházban tartjuk meg, úgyhogy az időjárás miatt biztos, hogy nem marad el előadás.

A meghívott előadásokról mondjon néhány szót.

– A Szigligeti Nyári Esték június 18-án indul, amikor a Kolozsvári Magyar Opera egy gyönyörű előadással, a Rigolettoval lép fel. Ezt követően 23-án lesz az az előadás, amit művészeti igazgatónk, Szabó K. István rendezett Chicagóban. A chicagoi Trapdoor trupp tisztel meg minket jelenlétével, az általuk előadásra kerülő darab címe magyarul Anyám ajkáról a fejlődés szó hamisan hangzik. Ez angol nyelven fog zajlani magyar felirattal. Az előadás a színház színpadán lesz, és a nézőtér is a színpadon lesz kialakítva. Július 19-én a debreceni Csokonai színház Világvége szerelem című musicaljét látjuk vendégül, amit megpróbálunk a várszínházban színre vinni, ha megfelel nekik a helyszín. Van egy debreceni rockegyüttes, a PG csoport, és ennek a legendás együttesnek a dalaiból Vidnyánszky Attila rendezésében láthatjuk majd egy debreceni lány és egy fiú szerelmi történetet. Júliusban a Királyhágómelléki Református Egyházkerülettel közösen meghívjuk Csomor Csilla előadását, melynek a címe Déryné szerelmes élete. Maga az előadás a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében lesz, a Szigligeti Színház technikai és befogadói segítséget nyújt a megszervezésben, és beemeltük a rendezvényt a Szigligeti Nyári Esték keretébe. Augusztusban is szeretnénk nyújtani valamit a közönségnek, ezért egy kétszer ötven perces musical és operett-előadást hívunk meg Budapestről, melyben részt vennének Miller Zoltán, Mahó Andrea, Egyházi Géza, Baranyai Annamária, Peller Károly és Szendy Szilvi. Ez egy két részes produkció lenne, az első ötven percben musical- a második ötven percben operettslágerek csendülnek majd fel. A produkció Váradra hozásáról most tárgyalunk. Megjegyezném, hogy a zenés darabok esetében a zene felvételről megy majd, de az énekszólamok élőben szólalnak meg.

Milyen jegyárak lesznek?

– Átlagos színházi jegyárak lesznek. A musical esetében a legdrágább jegyár 30 lej lesz, a legolcsóbb pedig tíz lej, ha beltérben lesz, ha pedig a várszínházban kerül bemutatásra, akkor huszonöt, illetve tíz lejes jegyárakkal számolunk. A Rigoletto emeltebb áras előadás, hiszen azt a Kolozsvári Magyar Opera jegyáraival játsszuk, tehát ötven, negyven, harminc és húsz lejes jegyárak lesznek. A chicagoiak előadása húsz, illetve tíz lejes jegyárral kerül színre, diákoknak tíz lejes egységárat biztosítunk.

A következő évad terveiről mit lehet már tudni?

– Nagyon fontos évadnak nézünk elébe, hiszen jövő év március 8-án lesz színházunk névadója születésének kétszázadik évfordulója, tehát ez egy jubileumi évad lesz. A három társulat művészeti tanácsa együttes ülésének lesz egyik célkitűzése, hogy a jubileumi évad állomásait meghatározza. De az már biztos, hogy szeptemberben indul a következő évad, amit a bábtársulat nyit meg egy a Szigligeti Ede gyermekkorát bemutató bábelőadással. Egyébként az évadot az erdélyi magyar bábtársulatok frissen alapított fesztiváljával a Fux Fesztivállal nyitjuk meg.

Pap István