Évadzárás a váradi filharmóniában

Évadzárás a váradi filharmóniában
A 2016–2017-es évad utolsó hangversenyére került sor múlt csütörtökön a Nagyváradi Állami Filharmónia Enescu–Bartók koncerttermében. Ludwig van Beethoven művei csendültek fel.

Tódor Albert, a filharmónia főigazgatója, abból az alkalomból, hogy július 1-től nyugdíjba vonul, román és magyar nyelven köszönte meg kollégáinak, a szimfonikus zenekar jelen lévő tagjainak a nyolcéves sikeres együttműködést. Megköszönte a koncerttermet teljesen megtöltő közönségnek, hogy ebben az évadban, mely ezzel a koncerttel zárult, kitartottak és minden csütörtökön szép számban vettek részt a zenei eseményeken. Kellemes meglepetésként az igazgató köszönetet mondott a sajtó képviselőinek is azért, hogy hírt adtak, illetve beszámoltak a heti hangversenyekről.

Az est folyamán Ludwig van Beethoven (1770–1827) művei hangzottak el, a meghívott vendégművészek Gábor Ferenc (Németország) karmester és Balog József (Magyarország) zongoraművész voltak.

Az elmúlt zenei évadban többször is műsorára tűzött Beethoven-műveket a nagyváradi filharmónia, ezért úgy érzem, néhány mondatban érdemes a nagy zeneköltő életéről írni. A németországi Bonnban született; a szegényes környezet ellenére a zene nem volt ismeretlen a családjában. Édesapja tenor énekesként állt Maximilian Friedrich választófejedelem szolgálatában, nagyapja pedig karmester volt a flandriai választófejedelem udvarában. Beethoven nyolcéves volt, amikor megtartotta első nyilvános hangversenyét, kilencéves korában már kiváló orgonistának ismerték Bonnban. A csütörtök esti Beethoven-fesztiválon elsőként a Coriolan nyitány, op. 62 hangzott el. A mű 1807-ben keletkezett, a zeneszerzőt Collin Coriolan című drámája ihlette meg; a zeneköltő ennek a nyitánynak a megírásakor nem követte híven a színpadi cselekményt, mint tette más esetekben. A Coriolan nyitányt röviddel keletkezése után, a bécsi Lobkowitz-palotában mutatták be. Csütörtök este a váradi szimfonikusok kitűnően tolmácsolták.

Kitűnő zongorajáték

A továbbiakban a 3., c-moll zongoraverseny, op. 37 csendült fel, a Magyarországról érkezett ifjú zongoraművész, Balog József nagyszerű tolmácsolásában. A versenyművet Beethoven 1800-ban írta, s 1803-ban mutatták be, magának a szerzőnek az előadásában. Balog József a magyarországi fiatal zongoristageneráció egyik legtehetségesebb tagja, több mint húsz országban koncertezett már, kamarazenészként és szólistaként egyaránt. Csütörtök este kitűnő zongorajátékát a váradi közönség is megismerhette, s ütemes tapssal köszönte meg. Nagyszerű érzés volt hallgatni a fiatal zongorista játékát; kitűnően együttműködött a zenekarral, s az összjátéknak köszönhetően egy igazi élményt nyújtó hangverseny részesei lehettünk. Balog József ráadásként Liszt Ferenc 13. magyar rapszódiáját játszotta el, talán még megnyerőbben, mint a Beethoven-versenyművet.

A 7. szimfónia

Az est zárásaként a nagyszerű VII., A-dúr szimfóniát, op. 92 hallhattuk. Beethoven a hetedik szimfóniát 1812 tavaszán fejezte be, és a következő év december hónapjában mutatták be Bécsben. Az első és az utolsó tétel tüzes ritmusai miatt Richard Wagner „a tánc apoteózisának” nevezte el a művet. A második tételt, az Allegrót Beethoven egyik legismertebb alkotásaként tartják számon. Az est kitűnő karmestere, Gábor Ferenc Németországból érkezett hozzánk; egyébként erdélyi származású, és karrierje brácsásként indult. Tanulmányait a kolozsvári zenei középiskolában kezdte, majd a tel-avivi zeneakadémián folytatta. Jelenleg a berlini Művészeti Egyetem tanára. A nagyváradi hangverseny-látogatók egy vérbeli karmestert ismerhettek meg benne, aki nagy tudással dirigált, mindenre odafigyelt annak érdekében, hogy valóban „mosolygós” arccal köszönjünk el a 2016–2017-es filharmóniai évadtól.

Dérer Ferenc



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .