Európai Unió Bírósága: az Európai Bizottság jogosan utasította el a Székely Nemzeti Tanács által elindított polgári kezdeményezés bejegyzését

Európai Unió Bírósága: az Európai Bizottság jogosan utasította el a Székely Nemzeti Tanács által elindított polgári kezdeményezés bejegyzését
© EU Luxemburgi bírósága
Az Európai Unió luxemburgi bíróságának kedden meghozott ítélete szerint az Európai Bizottság jogosan utasította el a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által elindított polgári kezdeményezés bejegyzését.


Az uniós bíróság ítéletében kifejtette, hogy nem vehető nyilvántartásba az olyan európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslat, amely a nemzeti kisebbségek által lakott földrajzi területek, régiók fejlődésének előmozdítására irányul.
Ugyanis – mint indoklásában rámutatott – a régió fogalmát a tagállamokban fennálló politikai, közigazgatási és intézményi helyzetet tiszteletben tartva kell meghatározni.

A törvényszék arra is rámutat, hogy ezen régiók sajátos etnikai, kulturális, vallási vagy nyelvi jellemzőinek fennmaradása nem olyan cél, amely igazolhatná az unió kohéziós politikája keretében valamely jogi aktusnak az elfogadását. Az ilyen politika ugyanis az unió egésze harmonikus fejlődésének előmozdítására, és különösen az egyes régióit sújtó súlyos és állandó demográfiai hátrányok csökkentésére irányul.

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és partnerei azt kezdeményezték, hogy az EU kohéziós politikájában kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. A kezdeményezés elfogadása a székelyföldi autonómiatörekvéseket erősítette volna.

Az erdélyi magyarok európai polgári kezdeményezését elutasította az Európai Bizottság, valamint arra szólította fel őket: legkésőbb három napon belül távolítsák el honlapjaikról az unió luxembourgi székhelyű bíróságán zajló perük iratait, és gondoskodjanak róla, hogy a keresetlevelük és az EB ellenkérelme ne legyen hozzáférhető a nyilvánosság számára. Az elutasító határozatot az EU luxembourgi bíróságán támadták meg a kezdeményezők.
Románia a perbe az EB oldalán, Magyarország pedig a kezdeményezők oldalán avatkozott be.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter