Európai Örökség Napjai

Szatmár megye – Az Európai Örökség Napjai rendezvénysorozat programjai között a Szatmár Megyei Múzeum az alábbi, e napokban ingyenesen látogatható kiállításokra hívja fel a figyelmet szeptember 21–23. között.

Szatmárnémetiben a sugárúti Történelmi Múzeumban a Civilizáció, nemzeti identitás, multikulturalitás néven fotó állandó jellegű archeológiai illegve történelmi–néprajzi kiállítás mellett szeptember 21–én 16 órától tekinthető meg a Fény a fényből nevet viselő ikonkiállítás a szatmárnémeti L. Blaga Iskola tanulói által készített ikonokból.

A Képzőművészeti Múzeumban a szintén állandó jellegű modern és jelenkori képzőművészeti alkotásokból álló kiállítás mellett szeptember 21–én 13 órakor nyílik meg a „d. Fleiss & east west artists” nevet viselő jelenkori képzőművészeti kiállítás. A Tűzoltótorony e három napon ingyenesen 11–16 óra között látogatható.

Nagykárolyi kiállítások

Az Európai Örökség Napjai keretében szeptember 21–23. között a Nagykárolyi Múzeumban Bobáld –az elveszett falu archeológiai kiállítás, Nagykároly –múltja és jelene képeslapokon című kiállítás, illetve a természettudományi és archeológiai állandó kiállítás várja az érdeklődőket. A restaurációs műhely munkatársai szeptember 21–én 10–14 óra között a történelmi leletek restaurálásáról és konzerválásáról tart elméleti illetve gyakorlati bemutatót. A belépés minden esetben ingyenes.