NBI

2020.08.14. 20:11

1-1-es döntetlent játszott a Fradival az MTK

A címvédő Ferencváros nem tudja legyőzni ellenfelét a labdarúgó OTP Bank Liga 2020/21-es idényének pénteki nyitányán.

Budapest, 2020. augusztus 14. Isael Barbosa, a Ferencváros (k), valamint Sebastian Herrera (b) és Mezei Szabolcs (j), az MTK játékosai a labdarúgó OTP Bank Liga 1. fordulójában játszott MTK Budapest-Ferencvárosi TC mérkõzésen az Új Hidegkuti Nándor Stadionban 2020. augusztus 14-én. MTI/Szigetváry Zsolt

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

Közel telt háznyi, mintegy 4500 néző volt kíváncsi az idénynyitóra, amelynek első negyedórájában mindkét csapat előtt adódtak gólhelyzetek, a kapusoknak többször is bravúrt kellett bemutatniuk.

A Ferencváros sok labdát adott el saját térfelén, a hazaiak jó teljesítményt nyújtottak, bátran és agresszívan játszottak, szervezett futballjuk pedig a 37. percben a vezetést is meghozta: Ramos beadása után Gera Dániel becsúszva rúgta kilenc méterről Dibusz kapujába a labdát.

A fordulás után is az MTK volt a kezdeményezőbb, de a jól játszó Nguen szép egyéni megmozdulása után egyenlített a Ferencváros. Ezt követően kiegyenlített mezőnyjáték folyt a pályán, az utolsó percekig egyik csapat sem tudott nagy gólhelyzetet kialakítani, az FTC ekkor Nguen révén megnyerhette volna a találkozót, a támadó azonban 15 méterről az üres kapu mellé lőtt.

A Ferencváros szerda este a svéd Djurgarden ellen folytatja szereplését, még pedig a Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójában, a Groupama Arénában, zárt kapuk mögött.

Ez volt a két csapat 216. egymás elleni összecsapása az élvonalban, 89 ferencvárosi és 78 MTK-siker mellett 49. alkalommal született döntetlen.

A kék-fehérek sorozatban négy elveszített örökrangadó után szereztek pontot ismét fővárosi riválisukkal szemben.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában