Etnogenézis, romanizáció és kontinuitás

Etnogenézis, romanizáció és kontinuitás
Nagyvárad- Szerda este az Ady Endre Középiskola dísztermében folytatódott az RMDSZ Bihar megyei szervezete által életere hívott Szacsvay Akadémia A Kárpát-medence népei modulja. Tóth Endre történész, egyetemi tanár, az MTA doktora tartott előadást a dákoromán kontinuitásról.

Az egybegyűlteket Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte. Bevezetőjében dr. Tóth Endre történész, egyetemi tanár leszögezte: az anyaországi kutatás nem foglalkozott különösképpen a dákoromán kontinuitással, csak a nyolcvanas években következett be némi fordulat. Megállapították, hogy már azok az itáliai humanisták, akik Magyarországon jártak- például Bonfini- észlelték azt, hogy ezen a vidéken élnek olyan egyszerű emberek, pásztorok, parasztok, akik olyan nyelven beszélnek, amit ők is megértenek valamilyen szinten. Ezért automatikusan elkezdődött a téma úgymond tudományos kutatása, a francia utazókat is érdekelte a téma. Természetes volt számukra, hogy ezek a lakosok a rómaiak leszármazottjai, és napjainkban a szakemberek is tényként kezelik, hogy a román valóban egy neolatin nyelv.

Dr. Tóth Endre úgy vélte: a dákoromán kontinuitás elméletét főleg a romanizáció szempontjából érdemes vizsgálni, ami azt jelentette, hogy a Római Birodalom által meghódított területeken élő népek fokozatosan átvették a rómaiak viseletét, szokásait, hagyományait, elnevezéseit, legvégül pedig a nyelvét. Ez egy régészetileg nyomon követhető, hosszú, 300-400 éves folyamat volt. A rómaiak különben nem erőltették ezt, spontánul zajlott le. A hódítók a vallásgyakorlásba sem szóltak be, ha a helyi lakosság tisztelte a császárt. Ugyanakkor a rómaiak műveltségéből, kultúrájából, közigazgatásából sok minden át lett véve, illetve megöröklődött, például nekik köszönhetjük a latin betűket, egyes építészeti megoldásokat (a téglát), a csatornázást, a naptárat, valamint az állampolgárság fogalma is a római jogban jelent meg először. A Római Birodalom több mint ezer éven keresztül fennállt annak betudhatóan, hogy fokozatosan egyre több területet vont a fennhatóság alá, melyeknek a kormányzásáról is gondoskodott. Körülbelül Krisztus születéséig „minden flottul ment”, Augustus császár alatt maximalizálta területét a birodalom, ekkor ugyanis leálltak a hódításokkal, a határ északon a Rajna- Duna vonal lett. „Az amerikai filmek által sugallt képpel ellentétben a római alapvetően békében szerettek élni, nem szívesen harcoltak”- jegyezte meg a történész.

Eközben Daciában

Arra hívta fel a figyelmet: ezt megelőzően tájainkon Iulius Caesar uralkodásának vége fele az egyik dák vezető, Burebistas életre hívott egy katonailag erős királyságot, de meggyilkolták, Utána viszonylag békés időszak következett, mígnem az I. század második felében Decebal ismét egyesítette a törzseket, és megszervezte a Daciát, melynek a Kárpátokon belül volt a központja. A K. u. 70-80-as években a dákok állandóan betörtek a balkáni római tartományokba, fosztogattak, raboltak, és ellenszegültek annak, hogy szövetségesi viszonyt alakítsanak ki a birodalommal. Megelégelve a történteket, Róma a II. század elején úgy döntött, hogy végleg leszámol a dák veszéllyel. Első feladatának azt tekintette, hogy felszámolja a katonailag erős dák királyságot. Támadásokat indított, a két háború eseményeinek a történelemkönyveken kívül Traianus oszlopa állít emléket, filmszerűen. Miután legyőzték a dákokat, és Decebalt megölték, volt egy köztes időszak, amikor a rómaiak hezitáltak, hogy mi legyen Daciával- provincia legyen vagy sem- magyarázta a történész. Hozzátette: végül a szenátus „héjáinak” az érvelése meggyőzte a császárt arról, hogy Dacia provinciává váljon. Mivel a dákok és a rómaiak egymás gyűlölt ellenségeinek számítottak, ezért az őslakosok közül sokan elmenekültek (például az Észak-Balkánra, ahol megalapították Dacia Novát), másokat pedig a rómaiak megöltek vagy rabszolgává tettek. Az előadó úgy fogalmazott: a dák lakosság jó része eltűnt, a megtalált feliratok is azt támasztják alá, hogy a lakosság körülbelül 75 százaléka római (latin), görög, szír és kelta származású volt, a trák-dák népesség csupán 2 százalékot tett ki. Megítélésében ez annak is a bizonyítéka, hogy a római hódítás alatt, illetve a provinciává alakítás után a dák őslakosok elhagyták a területet, tehát nem romanizálódhattak.

Összegzésképpen dr. Tóth Endre azon meggyőződésének adott hangot: ahhoz, hogy a dákoromán kontinuitásról beszélhessünk, arra lett volna szükség, hogy a dák lakosság tetemes része helyben maradjon, és átvegye a rómaiak anyagi és szellemi kultúráját, viseletét, viszont egyelőre erre utaló semmilyen fajta bizonyíték nincs. Véleménye szerint a román etnogenézis helyszíne ezért az észak-balkáni terület, ahonnan a kora középkorban a románság egy része Erdélybe, másik hányada pedig Görögország, az Al-Duna és Dalmácia irányába vándorolt.

Ciucur Losonczi Antonius