Eszter könyvével foglalkoznak

Eszter könyvével foglalkoznak
Nagyvárad- Július 13-17. közt vakációs bibliahét zajlik a nagyvárad-rogériuszi református egyházközségben Ragyogj, Csillag! címmel. A tanultakról a gyerekek vasárnap tesznek majd tanúbizonyságot.

Ezzel kapcsolatban Kerekes József tiszteletes hétfőn azt nyilatkozta az Erdély Online-nak: a nagyvárad-rogériuszi református egyházközségben évek óta megszervezik a vakációs bibliahetet. A gyermekek fogadásáról a Nőszövetség gondoskodik, melynek tagjai uzsonnát is készítenek, illetve Szilágyi Judit vallástanárnő, Kövendi István lelkész, Zeffer Erika, és egy-két tanító néni, Szabó Terézia segítenek a napi programok lebonyolításában.
Az idei esztendőben Eszter könyvével foglalkoznak a gyermekek, melynek egyik érdekessége, különös ismertetőjegye, hogy ez az egyetlen olyan ószövetségi könyv, ahol Isten neve nem említtetik, és mégis a gondviselése Eszter magatartásán keresztül nagyon pontosan nyomon követhető. Talán azzal magyarázható ez, hogy amiképpen Jézus is mondja, nem feltétlenül az megy be az Isten országába, aki „Uram-Uramozik”, hanem az embernek a magatartása által, a népéhez, az övéihez való ragaszkodásán keresztül adott esetben a gondviselő Isten ugyanúgy meg tud nyilvánulni, mintha megjelenne látható módon az illető közösségnek az életében. Ennek megfelelően az Eszter könyvében a zsidó nép kerül életveszélyes helyzetbe, és ebből való kimenekülése áll ennek a bibliai résznek a középpontjában.

Műsorral készülnek

Minden nap fél 10-től fél 1-ig vannak a foglalkozások, melyekre szeretettel hívnak és várnak minden érdeklődőt. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is a hollandiai KOEN (Keresztyén Oktatásért és Erkölcsi Nevelésért) Alapítvány állította össze a programot. Ezt ismerik, ezzel dolgoztak eddig is az itteni vallástanárok, illetve lelkészek, pedagógusok, akik az elmúlt években is nagyon hűségesen kivették a részüket a szervezésből.
Megtudtuk azt is, hogy a vasárnap 11 órakor kezdődő, kivételesen rövidebb liturgiájú istentiszteleten a gyermekek egy rövid műsor keretében tesznek bizonyságot arról, hogy mit tanultak a héten. Már szerveződik is egy kis csoport azokból a gyermekekből, akiket a hétvégén a szüleik nem visznek el, vagy nem utaznak el, így biztos fel tudnak lépni. Többek közt énekelni fognak, illetve néhány aranymondás is elhangzik majd az Eszter könyvéből, vagy a Szentírás más könyveiből. Az aranymondás a Bibliából egy olyan kulcsfontosságú idézet, tanító jellegű megnyilvánulás, aminek a megtanulásával kicsit bölcsebbek leszünk. Például Mózes első könyvének 50. fejezetében, amikor Józsefnek és testvéreinek az apja, Jákob meghal, József azt mondja a testvéreinek: „ti gonoszt gondoltatok ellenem, de Isten azt jóra gondolta fordítani”.

Tombola

Kerekes József lelkipásztor ezúton is köszönetet mond a Nőszövetség tagjainak, akik tombolajegyeket árusítottak, darabonként 5 lejes áron, és az ebből befolyt összeget a vakációs bibliahéten részt vevő gyerekek javára ajánlották fel, hiszen az étkeztetéshez kenyeret, felvágottat, sajtot, gyümölcsöt kell vásárolni.

Ciucur Losonczi Antonius



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter