Esztári feszt: mindenkit vár innen is

Akt.:
Elmaradhatatlan és komplex lecsóélményt garantálnak – és ezt nem én mondom, hanem maguk a szervezők. És ha ezt ilyen derűsen vállalják, akkor az jó lehet. Sőt, nálunk is bemutatkoztak szerdán.

Már az ötödik az idei, és lapunkban is írtunk már róla: ismét közeleg az Esztári Lecsófesztivál. De ne gondolják, hogy csak lecsó lesz: ebben a lecsóban még sok más is van. Szerdán Nagyváradra látogattak a szervezők, hogy itt a magyarság, de még a románság körében is népszerűsítsék a rendezvényt.

Azt a rendezvényt, amelyre innen is szoktak menni résztvevők. Sőt, idén előválogató is lesz. Nagy Gyula fesztiváligazgató,Nagy Gyula, Esztár község polgármestere, Ovidiu Banda, Drágánfalva polgármestere, valamint Horváth Béla szalacsi polgármester tájékoztatta a sajtót. Mint a szervezők itteni partnere, Simon Adrian elmondta, a megyében Szalacson augusztus 6-án, Tamásiban 13-án, és Drágánfalván 21-én lesznek előversenyek, és ezek nyertesei utazhatnak ki főzni. De persze mindenki mást is szívesen látnak Esztáron. A belépő amúgy is csak 500 forint. Az induló csapatok feladata, hogy a helyszínen bográcsos lecsót készítsenek, az étel a lecsónak bármilyen változata lehet. A rendezők biztosítják az asztalt, 2 padot, tűzifát (20 kg), tűztálcát. A csapatok hozzák az alapanyagokat, bográcsot állvánnyal, a fűszereket, a munkálatokhoz és a tálaláshoz szükséges eszközöket – nekik a belépő 3000 forint.

Részletek

A családias hangulatú, kulturált gasztronómiai élmény-eseményen, 7 fesztiválhelyszínen 20 fellépő, 50 kiállító, közel 100 főzőcsapat és több mint 200 szervező „garantálja az elmaradhatatlan és komplex lecsóélményt”. A fesztivál látogatottsága évről-évre növekszik. A negyedik lecsófesztiválon több mint 15.000 látogató volt kíváncsi programjaikra. Főleg családok és jól szituált 18 év feletti párok látogatták a fesztivált. Ez lesz a második alkalom, hogy két napos lesz a fesztivál. Idén sem maradhat el a gigalecsó Benke Laci bácsival, a főzőverseny és a fellépők sora, valamint a számtalan kísérő program.Augusztus 26–27-én tehát a rendezvényen fellép például az Ocho Macho, B. Tóth László, a Bikini, Szalonna és bandája, az Irigy Hónaljmirigy, a Hősök, Dévényi Tibor, a Magna Cum Laude.

Szeghalmi Örs



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter