Esős fesztiválnyitány, főkonzuli jelenléttel

Esős fesztiválnyitány, főkonzuli jelenléttel
A huszonhárom éves hagyománynak megfelelően haszon- és díszállatok kiállításával kezdődött meg csütörtökön Érmihályfalván a Nyíló Akác Napok fesztivál. Az eseményeken részt vett Mile Lajos főkonzul is.


Lógott az eső lába csütörtök reggel (később el is eredt), amikor az állatkiállítással megkezdődött Érmihályfalván a XXIII. Nyíló Akác Napok fesztivál. Ahogyan lenni szokott, a főtéri tömbházak mögötti szín környékén gyerekzsivajjal vegyültek az állathangok, hiszen a kiállítás leglelkesebb látogatói mindig a tanítóik vezetésével érkező kisdiákok, persze a nagyobbak és a felnőttek sem maradnak el. Id.dr.Lunczer János, az esemény állandó szervezője elmondta: 11-11 román tarka és holstein szarvasmarhát sorakoztattak fel a falak mentén, további 22 rácsos konténer mellett számos, a gazdák által hozott kertecet is megtöltöttek a mindenféle galambok, nyulak, bárányok, malacok, de volt aranyfácán, fürj is. A legnagyobb sikernek a póniló, illetve az állandó résztvevőnek számító Molnár András Bogár nevű csacsija örvendett, utóbbinál valóságos sor alakult ki csacsisimogatás-ügyben.

Főkonzuli látogatás

A délelőtt folyamán Érmihályfalvára érkezett Nyakó József polgármester meghívására Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja, aki az elöljáróval látogatta meg az állatkiállítást, majd a múzeumban László András nyíradonyi kosárfonó kiállítását. Utóbbi elmondta, hogy bármilyen tetszetős kosarakat, virágtartókat, képkereteket, asztalkákat, dísztárgyakat készít, ebből nem lehet megélni, s bár a fonást gyerekkorában tanulta, korábban az építőiparban dolgozott évtizedekig. A konzul útja a helyi RMDSZ-szervezet irodájába vezetett, ahol Sütő Judit irodavezetőnek köszönte meg a könnyített honosításban végzett munkáját. A konzul kifejtette: saját hatáskörében nem hajlandó semmilyen kizárólagosságnak helyt adni, főleg tekintettel “a politikai helyzet újragondolására”.

Meghívás a Vágtára

Ezután újra az állatkiállítás volt a helyszín, ahol a polgármester és a konzul segédkezett a szervezőknek az oklevelek, jutalmak átadásában. A konzul rövid beszédében már most a jövő évi helyhatósági választásokra utalva kifejtette: figyeljenek a lakosok, hogy a közakarat tükröződjön a városvezetésben. Az alkalmat kihasználva Nyakó József meghívta a főkonzult a Nemzeti Vágta előfutamaként sorra kerülő Partiumi Vágtára, melyet június 14-én tartanak meg Érmihályfalván (ennek részleteire visszatérünk). A fesztivál hivatalos megnyitójára pénteken délután kerül sor, a hét végén még több mint 40 program várja az érdeklődőket.
Rencz Csaba



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter