Esküvői bulik az ócskapiacon?

Esküvői bulik az ócskapiacon?
Nagyvárad- Csütörtök délelőtt a váradi ócskapiacon tartott sajtótájékoztatót Liviu Andrica, a Közterület-fenntartó Zrt. vezérigazgatója, aki az utóbbi hetekben eszközölt befektetésekről számolt be.

Több beruházást is eszközölt önerőből a váradi ócskapiacon a Közterület-fenntartó Zrt. (ADP), ezeket ismertette csütörtök délelőtt a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján Liviu Andrica vezérigazgató.
Megtudtuk: annak érdekében, hogy növeljék az adásvétel tárgyát képező autók helyeinek számát, 203, egyenként 17 négyzetméter nagyságú parkolót alakítottak ki, a közlekedésre használt sétányok pedig 1950 négyzetmétert foglalnak el, és három méter szélesek. Ez a befektetés közel 60 ezer euróba került, a kivitelező pedig a Drumuri Bihor Rt. volt. Van közvilágítás is, és biztonsági emberek járőrözése mellett kamerákkal próbálják megakadályozni a lopásokat, melyekre az utóbbi években sajnos volt példa. Összesen egyébként 1200 parkolóhely van a piacon, a díjszabás pedig heti 25 lej/hely, a gépjárműveket ugyanis hétfőtől vasárnapig ott lett hagyni.
Emellett annak érdekében, hogy gördülékenyebben folyhasson a kereskedelmi tevékenység, és az ócskapiacra lehessen költöztetni azt a 80 ezer euróért tavaly beszerzett óriássátrat, mely jelenleg a rogériuszi Városi Kórház előtt van felállítva, lebetonoztak 1500 négyzetméternyi területet. A kivitelező szintén a Drumuri Bihor cég volt, ezt a munkát pedig hozzávetőlegesen 21 ezer euróért végezte el. Amúgy a közeljövőben az ócskapiacra kihelyezett sátorral kapcsolatban az az ötlete támadt Liviu Andricanak: azon kívül, hogy gyümölcs- és zöldségtermelők árulnának benne hétfőtől péntekig, a hétvégeken az önkormányzat által szervezett koncertek lebonyolítására, vagy akár esküvői bulik megszervezésére is alkalmas lehet, és kísérletképpen az első néhány alkalomra díjmentesen volna bérelhető, a későbbi tarifákat pedig még nem határozták meg.

Közélelmezési modulok

A felsoroltakon kívül egy olyan épületszerűséget is létesítettek 80 ezer euró értékű invesztícióval, mely 23, egyenként 54 négyzetméter nagyságú úgynevezett modulból áll, ahová a közélelmezési egységeket fogják beköltöztetni, először kilencet.
Szintén az ADP-vel kapcsolatos hír, hogy a Construcţii Bihor- Poliart konzorcium nyerte a Városi Kórház előtti mélygarázs megépítésére meghirdetett tendert. A munkálat értéke áfa nélkül 3,1 millió euró, a kivitelezési határidő pedig a tervezéssel együtt tizenkét hónap.

Ciucur Losonczi Antonius



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter