Értékszüretet tartottak az 590 éves Kézdivásárhelyen

Akt.:
Az Őszi Sokadalom zárókoncertjét a Magna Cum Laude adta (Fotó: Őszi Sokadalom Facebook-oldala)
Az Őszi Sokadalom zárókoncertjét a Magna Cum Laude adta (Fotó: Őszi Sokadalom Facebook-oldala)
Augusztus 24-27. között zajlott Kézdivásárhely városünnepe, az Őszi Sokadalom, mely az elmúlt évekhez hasonlóan a helyi értékek bemutatására helyezte a hangsúlyt, ugyanakkor évfordulót is ünnepelt a település, hiszen 590 év telt el városi rangra emelése óta.

A négy napos rendezvény színes programkavalkádja tartalmas szórakozási lehetőséget kínált minden korosztály számára.
A hagyományokhoz híven, a városnapokat ebben az évben is a Tanulók Klubja mazsorettcsoportjainak és fúvószenekarának fellépése nyitotta meg. A megnyitó után sor került a város tortájának kóstolójára. A Süti Éden cukrászda által megálmodott ünnepi tortából 590 szeletet szolgáltak fel a Gábor Áron térre kilátogatók számára.
Az Őszi Sokadalom központi elemét ezúttal is a hagyományos termék- és őszi vásár képezte, körülbelül száz hagyományos termelő, illetve kézműves kínálta portékáját a főtéri standoknál. Az árusoktól többek között ékszereket, használati tárgyakat, zöldséget, vagy akár könyveket is be lehetett szerezni. Az idei vásárban Mezőkövesd testvérváros is képviseltette magát, matyó mintás kézműves termékeket kínálva. A vásári kavalkád hangulatát, immár hagyományos módon, utcazene is emelte. A helyi és erdélyi zenekarok produkcióra idén is sokan voltak kíváncsiak. Fellépett az Old Rip’s RT, a Dark Soul Brothers, az Amnézia, a Youngsters, a BadClinton, Veress Hunor és zenekara, Demeter Elemér és Kudelász Gyöngyi, illetve a White Betty.

Utcazene színesítette a programot

A Borudvarban, az előző évekhez hasonlóan, népzenei és néptánc műsorok, valamint jazzkoncertek várták az érdeklődőket. Itt mutatkozott be Demeter Elemér új zenekara, a DE Újratervezés, valamint itt lépett színpadra a Makám együttes, illetve Premecz Mátyás is. Az Antanténusz Néptánccsoport és a Perkő Néptáncegyüttes látványos produkciói a néptánc kedvelőit vonzották be az udvarra.
Az Ifjúsági téren sikeres helyi fiatalok, izgalmas tudományos bemutatók, valamint kulturális és szórakoztató programok várták az érdeklődőket. A Kézdivásárhelyi Ifjúsági Szervezet által életre hívott téren népes nézőközönség követte a különböző előadásokat és beszélgetéseket. A legnagyobb sikernek Dezső Bence sepsiszentgyörgyi vlogger közönségtalálkozója örvendett, de sokan voltak kíváncsiak Keresztes Zsolt (Kercsó) történetére vagy Marosán Csaba Szerelmi tanácsok elődeinktől című előadására is.
Új helyszínen, a Molnár Józsiás parkban jelentkezett idén az Urbanizé sátor, ahol a színpadi koncerteket követően, hajnalig folytatódott a buli. A talpalávalót pénteken az angliai The Freestylers, majd Gojira & Planet H, valamint Jumbo biztosította, szombaton Statik, Chris.SU, illetve PartyBusta zenéjére szórakoztak a fiatalok. A park kellemes hangulatot teremtett a bulik számára.

Szerelmi tanácsok elődeinktől - Marosán Csaba előadása

Az idei évben is nagy sikernek örvendett a főtéri parkban helyet kapó gyermekváros. A Csíkos, pöttyös, kockás gyerekek terén számos ügyességi játékban és kreatív műhelyben tehették próbára rátermettségüket a gyerekek. A Gyulafehérvári Caritas munkatársai által lebonyolított rendezvény az egyéni és társas kompetenciák fejlesztésére fektette a hangsúlyt, minőségi időtöltést kínálva a kicsik számára. A három nap során többszáz gyerek fordult meg a foglalkozásokon.
Az Incze László Céhtörténeti Múzeum több rendezvénnyel is bekapcsolódott az Őszi Sokadalom programjaiba. Kiállítás nyílt Xantus Géza csíkszeredai festőművész alkotásaiból, várostörténeti konferenciát tartottak Kézdivásárhely az 590 éves város címmel, illetve díjazták a Városunk kincsei rajzpályázat nyerteseit. Ezen kívül, a városnapok ideje alatt múzeumpedagógiai és családos programok várták a múzeumba látogató közönséget.
A Kézdivásárhelyi Református Egyházközség és az egyházközség ifjúsági csoportja (KézdIKE) a REFO 500 sátorba várta a lelki feltöltődésre, elcsendesedésre vágyókat. A református templom előtti téren délelőttönként áhítat, majd láthatatlan színház várta az érdeklődőket, mely a belső átélésre helyezte a hangsúlyt. Szombat délben Marosán Csaba, kolozsvári színművész mutatta be Luther – Asztali beszélgetések című egyéni előadását, ugyanakkor a teljes hétvége alatt lehetőség volt egyházi kiadványokat vásárolni, vagy személyes beszélgetéseken részt venni.

Perkő Néptáncegyüttes

A szervezők a tartalom mellett a látványra is nagy hangsúlyt fektettek, számos dekorációs elemmel díszítve a különböző helyszíneket. Idén is nagy sikert arattak a színes esernyők, de sok fénykép készült a Kézdivásárhely feliratnál is. Emellett a rendezvény friss és fiatalos arculata is hozzájárult ahhoz, hogy igazán jó hangulatban, kellemes teljen az idei városünnep.
Esténként a színpadi koncertek vonzottak többezres tömeget a Gábor Áron térre. Pénteken a rockzene került előtérbe, előbb a Vikidál Gyulával kiegészült Mobilmánia csapott a húrok közé, majd a közel 40 éve változatlan felállásban zenélő Karthago „elefántdübörgése” szórakoztatta a közönséget. Szombaton a helyi The Crazy Plumbers nyitotta a sort, majd a Napoleon Boulevard következett, végül az Intim Torna Illegál könnyed, dallamos rock zenéje biztosította a jó hangulatot. Vasárnap az alig 12 éves, Zöldi Lara fellépésével indult a színpadi program, akit a kézdivásárhelyi Ego Sum következett, majd Vastag Csaba és zenekara lépett színpadra. Az Őszi Sokadalom zárókoncertjét a Magna Cum Laude adta, akik remek dalaikkal és közvetlen stílusukkal varázsolták el a közönséget. Akárcsak minden évben, idén is látványos tűzijátékkal zárult a kézdivásárhelyi Őszi Sokadalom.

Farkas Áron