Érszőlősi Falunapok 2016 -vasárnapi események

Érszőlősi Falunapok 2016 -vasárnapi események
Vasárnap is igen gazdag programkínálattal várták a szervezők a falu ünnepének résztvevőit. Ökumenikus ünnepi istentisztelettel kezdték el a napi eseményeket, melynek a református templom adott otthont.

Megnyitó beszédet Illyés Tamás református lelkipásztor tartott, melyben köszöntötte az egyházi és világi vendégeket. Ezt követően hangzott el Beke László polgármester ünnepi beszéde. Elsőként ő is név szerint köszöntötte a meghívott vendégeket, majd a felekezetek híveit. A megyei RMDSZ részéről Szabó Ödön ügyvezető elnök/képviselő volt jelen. Annak már hagyománya lett, hogy Barcui Barna és Vincze Nándor polgármesterek családostul együtt ünnepelnek az érszőlősiekkel. Természetesen saját ünnepükön visszakapják a vizitet.

Szent Pál apostol idézettel kezdte el a beszédét a polgármester: „Ne azt keressétek, ami széthúz és megoszt benneteket, hanem azt, ami összeköt”, és erre alapozta további mondanivalóját.  Csakis ezen bölcsességet követve lehet nagy dolgokat véghezvinni, építeni, szépíteni a községet, sikereket elérni. A község fejlesztése mindenkinek közös célja, közösen kell álmodni és megvalósítani azokat – mondta. A továbbiakban köszönetet mondott a belévetett bizalomért, melyet igyekszik majd meghálálni. Megkülönböztetett tisztelettel köszöntötte azokat az elszármazottakat, akik fontosnak tartották azt, hogy hazamenjenek ezen a napon. Megemlékezett a továbbiakban a község múltjáról, azokról az ősökről, akik a nehéz időkben sem hagyták el szülőfalujukat, vagy éppen életüket adták hazájukért. Befejezésül mindenkinek jó szórakozást, kellemes időtöltést kívánt.

Szabó Ödön beszédében kiemelte a közös ima fontosságát az emberek életében. Erre családjában történt konkrét példával is szolgált. Azt is hangsúlyozta, hogy életünk során ajánlatos gyakrabban elvégezni önértékelésünket, hogy javíthassunk hibáinkon. Beszédében kitért az 50 éves házasok köszöntésére is. Ezt követően az őszinteség, a jó és jóság felismerésének fontosságát hangsúlyozta, majd szokásához híven egy alkalomhoz illő vicces történettel zárta beszédét. Ezt követően került sor az igehirdetésekre, melyen a házigazdán kívül a többi felekezetek vezetői is igét hirdettek. A kórusok pedig énekeikkel tették ünnepélyesebbé a napot.

Az igehirdetések után köszöntötte és jutalmazta Beke László az aranylakodalmat megélt házaspárokat. Idén az érszőlősi Bebek és a csekenyei Atyim házaspárt érte a megtiszteltetés. Oklevelet, virágot és ajándékot kaptak. Gratulált a hűséges kitartásukhoz, mely példaként kellene szolgáljon a mai fiataloknak  és további egészségben gazdag, boldog,  egyetértésben és szeretetben eltöltött éveket kívánt nekik. A templomban a himnusz eléneklésével zárult az ünnepség, majd a világháborús emlékműhöz vonultak a hívek, hogy megemlékezzenek dicső őseikről. Elhelyezték a megemlékezés koszorúit, a Polgármesteri Hivatal, az egyházak és az iskola képviselői. Ezen helyszínről a szennyvíztisztító állomáshoz vonultak, ahol Szabó Ödön képviselő és Beke László polgármester vágta át az avatószalagot. A modern tisztítórendszert hamarosan üzembe helyezik, mely által e téren is új fejezet nyílik a falu életében. A szennyvízlevezető rendszer összértéke 6 300 000 lej, melyből 2 500 000 lej a tisztítóállomás költsége, melynek 2/3-a már ki van fizetve és reményeik szerint az év folyamán a fennmaradt rész is megérkezik a minisztériumból. A délelőtti programokat az ünnepi ebéd zárta. A szakácsnők idén is kitettek magukért, ünnephez méltó finom ételek kerültek az asztalra.

A délutáni programoknak a sportpálya és a szabadtéri színpad adott otthont. A sportpályán az erős emberek mérhették össze izmaik teljesítőképességét és ügyességüket. Volt szalmabála cipelés mindkét kézben, vízcipelés, anélkül, hogy kiborulna, traktorgumi borítás és sör szívószállal való átöntése tele pohárból egy üresbe. A bátor vállalkozókat igen szépszámú néző lelkesítette. A legerősebbnek és legügyesebbnek Novák Csaba bizonyult, második helyen Berki Róbert végzett, harmadik pedig Gál Szabolcs lett. A magasban a sárkányrepülők mutatták be show-műsorukat, mely nagy tetszést aratott. Ezúttal nem zavartak meg más előadást, mivel ők voltak a főattrakció. A szabadtéri színpadon Daróczi Carmen, Claudiu Bozga, majd a sztárvendégek Bódi Guszti és Margó szórakoztatták a nagyérdeműt. Utóbbiak koncertje megyehatáron átnyúló rendezvénnyé tette az Érszőlősi Falunapokat, melyre sokan érkeztek a szomszédos Szatmár megyéből – főleg Tasnádról – is. A műsorvezetői feladatokat vasárnap Földi Éva, a Partium Rádió margittai stúdiójának műsorvezetője vállalta magára. A koncert után igényes tűzijáték, majd szabadtéri diszkó zárta a napot, illetve nyitotta meg a másnap hajnalt. Nagyon jól szervezett – meghirdetett időpontokat betartó – rendezvény volt, mely gazdag kikapcsolódást nyújtott kortól, nemtől függetlenül minden lakosnak.

Szőke Ferenc

Címkék: ,


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter