Érseléndi találkozó a szabad ég alatt

Érseléndi találkozó a szabad ég alatt
Az Érsemjén községhez tartozó Érseléndet keresték fel szombaton délután az Erdélyi Magyar Néppárt szenátor- és képviselőjelöltjei. A jelenleg raktárként használt kultúrház előtt, a szabad ég alatt megtartott találkozón mintegy százan gyűltek össze, így fejezve ki tiltakozásukat az ellen, hogy az öntörvényű polgármester nem bocsátotta a Néppárt rendelkezésére a közösségi célokat szolgáló épületet.

 

Útban a településre hamar nyilvánvalóvá vált a néppárti politikusok számára, hogy melyik az egyik legnagyobb probléma, amely megnehezíti a seléndiek életét, és amely sürgős megoldásra vár: a községközpont aszfaltozott utcáját elhagyva ugyanis minősíthetetlenül rossz, hatalmas gödrökkel tarkított út vezetett Érkenézre, majd pedig Érseléndre. A másik probléma a „helyhiány”. Bár többször is kérvényezték az érsemjéni Polgármesteri Hivataltól, hogy bocsássák rendelkezésükre az egyetlen, célnak megfelelő helyiséget, választ nem kaptak – egészen a találkozó megkezdéséig, amikor megjelentek a helyi rendőrök, közölve, hogy náluk van a szükséges engedély. Erről viszont az önkormányzat nem értesítette előzőleg a szervezőket. Így végül a találkozó a már hosszú évek óta romló állagú, jelenleg raktárként használt kultúrház előtt folyt le, itt fogadták Szilágyi Zsolt szenátor-, illetve Csomortányi István és Nagy József Barna képviselőjelölteket a seléndiek.

Az igen hűvös decemberi időjárás ellenére is mintegy száz helybeli vett részt a találkozón, akik a sötétség beálltával gyertyákat gyújtottak, és egymásnak adva a szót sorolták azokat a problémákat, amelyekkel nap mint nap szembesülnek, és amelyeknek orvoslására a jelenlegi, túlnyomórészt RMDSZ-es önkormányzat részéről nem tapasztalnak semmilyen hajlandóságot. Mint elhangzott, nem csupán az Érsemjén irányából Seléndre vezető út minősége kritikán aluli, de ugyanez a helyzet azzal a mintegy 5 kilométeres útszakasszal is, amely Székelyhíddal köti össze a települést, és amely, ha aszfaltréteget kapna, jelentősen megkönnyítené a helybeliek életét. E panasszal kapcsolatosan többen is közbeszóltak: miért is beszélnek erről, hiszen „járdánk sincs, nem hogy aszfaltunk”… Elhangzott az is: a „semmiből semmibe vezető” bagaméri útra bezzeg volt pénz, míg náluk a roma lakosság lakta részen nincs villany, nyáron pedig, a negyven fokos hőségben elzárják a közcsapokat a faluban, hogy ezzel is „spóroljon” az önkormányzat. Érsemjénben több parkot is létesítettek, míg Selénden csupán a sáros utcákon sétálhatnak a gyerekekkel. A valamikori kultúrház egyre jobban tönkremegy, és az egész faluban nincs egy olyan hely, ahol a helyi fiatalság összegyűlhetne, szórakozhatna.

Többen szóvá tették azt is, hogy miért Érsemjénben kell közmunkát végezniük azoknak, akik szociális segélyt kapnak, amikor a saját falujukban is van épp elég tennivaló. Az egyik helyi roma férfi kijelentette: sokkal többen is eljöttek volna erre a találkozóra, ha nem tartanának attól, hogy „bosszúból” megvonják tőlük a szociális segélyt. A falu elvesztette a bizalmát: hogy szavazzunk most azokra, akik 23 év alatt semmit sem tettek értünk? – tették fel a kérdést a seléndiek.

Szilágyi Zsolt szenátorjelölt a felvetett problémákra reagálva kijelentette: elsődleges fontosságú a Székelyhíd felé vezető út rendbetétele, hiszen „ez az út kellene összekösse az érseléndieket a világgal”. A néppárti politikus biztatásképpen fogalmazta meg: „nem fogjuk hagyni, hogy megfélemlítsék Önöket – amikor hívnak, jövünk”. Nagy József Barna képviselőjelölt szerint „nem tűrhetjük tovább, hogy ilyen kiskirály polgármesterek uralkodjanak rajtunk”, míg Csomortányi István felidézte, hányan megígérték már, hogy megcsinálják az Érselénd felé vezető utat, de utólag bebizonyosodott, hogy csak olcsó kampányfogás volt az ígéret. Amilyen a község kicsiben, olyan az ország nagyban, vélekedett Csomortányi, rámutatva arra, hogy nem elég elérni azt, hogy a pénz helyben maradjon, hanem a korrupciót is teljes egészében fel kell számolni. „Ahogy elhanyagolják Seléndet Érsemjénből, úgy hanyagolják el Erdélyt Romániában” – fogalmazott a néppárti politikus.

Az Erdélyi Magyar Néppárt partiumi sajtószolgálata