Erőszakellenes kampány

Nagyvárad – Rajzkiállítás
nyílt a Iosif Vulcan Pedagógiai Líceum
folyosóin az intézet diákjainak
munkáiból egy hat hétig tartó
erőszakellenes kampány keretében.


“A változás kezdődhet veled is”
címmel indított kampány
ötlete Levai Mihaela Ioana iskolai
pszichológus, valamint Kosa Andreea
rajztanárnő nevéhez
fűződik, akik ilyen formában
kívánják a gyerekek
figyelmét felkelteni a
bűnmegelőzés
fontosságára. A kiállított
108 rajz különböző módon
mutatja be az erőszak és az
agresszió formáit ugyanakkor
betekintést nyújt a gyerekek
fantáziavilágába is.


A diákok megszavazták a legjobban
sikerült rajzot, ami az iskola hivatalos
emblémája lesz ezentúl a
hasonló rendezvényeken. A hat hét
során számos egyéb programot
szerveznek még: témába
vágó filmeket vetítenek le,
szakembereket, rendőröket hívnak meg
valamint pszichológiai tárgyú
megbeszéléseket folytatnak majd a
gyerekekkel – tudtuk meg Levai Mihaela Ioanatól.

Mészáros Tímea