Erősödő határ menti üzleti együttműködések

Akt.:
Erősödő határ menti üzleti együttműködések
Augusztus 18–21. közt a Debreceni Egyetem (DE) Agrárcentruma területén szervezték meg a 25. Jubileumi Farmer-expót. A rendezvényen a Magyar Nemzeti Kereskedőház is jelen volt. Csütörtökön a váradi regionális iroda vezetője és asszisztense is kilátogatott.

Az országos mezőgazdasági kiállítások (OMÉK) tapasztalata, a Magyarország éléskamrájaként ismert Alföldön negyedszázada arra ösztökélte a helyi szakembereket, hogy a tájegység fő- és az ország második legnagyobb legnagyobb városában, Debrecenben is kellene valami hasonlót rendezni. A rendszerváltozás előtt ugyanis nagyobb iskolák tantermeiben és udvarain tartottak bemutatókat, de ezek csupán néhány helyi cég egy-két termékét ismertették meg az érdeklődőkkel. A 25 év alatt aztán többször volt gazdasági visszaesés, sőt válság is, de a Farmer-expó talpon maradt. Eddig összesen 7111 kiállító mutatkozott be 326.547 négyzetméteren, és a látogató létszám elérte a 733 ezret.

Az idei, jubileumi Farmer-expón körülbelül félszáz Bihar megyei gazda is képviselte magát. Nagy Miklós, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének Bihar megyei elnöke a helyszínen azt nyilatkozta a Bihari Naplónak: örülnek annak, hogy jelen lehetnek ezen, a gazdálkodók számára nagyon értékes és hasznos vásáron, hiszen mi nagyon közel vagyunk Debrecenhez, illetve Magyarországhoz, ugyanazt a nyelvet beszéljük, s a gazdák élőben tapaszthatják meg mindazt, ami úgymond nem egy katalógusban nézhető meg, hanem közvetlen közelről megtapintható, megízlelhető. Emellett pedig olyan információkhoz is juthatnak, melyeknek később hasznát vehetik például egy gép vagy egy állat megvásárlásakor.

Üzletember-találkozó

A rendezvény keretében csütörtök délután a Mag-házban közel 40 magyar, román és ukrán vállalkozó vett részt azon az üzletember, b2b-típusú találkozón, melyet a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH), a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, az Enterprise Europe Network debreceni irodája, a Kárpátaljai Kereskedelmi és Iparkamara, a Technológia Transzfer Központ (CENTI) Kolozsvár és a Kolozsvári Műszaki Egyetem közreműködésével szerveztek, és aminek középpontjában elsősorban a mezőgazdasági együttműködések kialakítása állt. A rövid nyitóünnepségen mások mellett Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke, Sárközi Zoltán, az MNKH nagyváradi regionális irodájának vezetője, és Pál Kata, az MNKH ágazati, technológiai és tudás transzfer igazgatója is felszólaltak, illetve köszöntötték az érdeklődőket.

A célzott üzletember találkozó kiváló lehetőséget nyújtott a regisztrált vállalkozók számára a határon átnyúló együttműködések és üzleti kapcsolatok kialakítására, elsősorban a mezőgazdasági termékek – többek közt bor, tejtermékek, vetőmagok és gépek –, illetve az ezekhez kötődő technológiák, fejlesztések területén. A fórum keretében a konkrét üzleti lehetőségek feltérképezése mellett a vállalkozások képviselői az adott országra jellemző gazdasági és jogi környezetről is naprakész és részletes információkat kaptak.

„A szomszédos országokkal kialakított együttműködések rendkívül fontosak, hiszen hozzájárulnak hazánk exporttevékenységének bővüléséhez, ezáltal pedig gazdasági fejlődéséhez is. Ezt szem előtt tartva alakítottuk ki a kárpát-medencei irodahálózatunkat, melyek többek között Ukrajnában és Romániában is segítik a kölcsönösen előnyös üzleti kapcsolatok kialakítását” – mondta Oláh Zsanett, a MNKH vezérigazgatója.

Áldomás

Az MNKH különben saját standdal is megjelent a vásáron, ahol az érdeklődők nem csupán a kereskedőház tevékenységét és szolgáltatásait ismerhették meg, hanem a prémium kategóriás magyar élelmiszerek bel- és külpiaci megjelenését elősegíti Áldomás nevű ernyőmárkát is. A MNKH Zrt. célja amúgy elősegíteni a magas hozzáadott értékű, nemzetközileg is versenyképes termékeket és szolgáltatásokat előállító magyarországi kis- és középvállalkozások exporttevékenységének bővülését. Helyi képviseletein keresztül jelenleg négy kontinens közel 60 országának piaca érhető el. Partnerei számára a külpiacokon felkutatja a lehetséges konkrét üzleti lehetőségeket, illetve személyre szabott, komplex szolgáltatáscsomagot nyújt exportképességük növelése érdekében.

Legközelebb szeptember 21-én, szerdán szervez nagyobb szabású rendezvényt az MNKH nagyváradi regionális irodája Nagyszalontán, a Magyar Házban, délelőtt 11 órától a Hajdú-hét keretében, melyről lapunk is beszámol majd.

Ciucur Losonczi Antonius



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter