Érolasziban folytatódott a sertésirtás

Az állategészségügyis csoportok csak útnak indultak. Fotó: ebihoreanul.ro
Az állategészségügyis csoportok csak útnak indultak. Fotó: ebihoreanul.ro
Érolasziban sem kaptak válaszokat kérdéseikre azok a gazdák, akiknek sertésállományát halálra ítélték az afrikai sertéspestis terjedésének megakadályozására hivatkozva.

Ahogyan arról beszámoltunk, Érolaszi azon települések egyike, melyek teljes sertésállományára a sertéspestis megyei helyzetét felügyelő bizottság kimondta a halálos ítéletet. Úgy tervezték, hogy az Albison pénteken tartott akció másnapján, szombaton kerül sor a Székelyhídhoz tartozó faluban a végrehajtásra. Információink szerint azonban, mivel Albison nem végeztek pénteken és szombaton is ott folytatták, Olaszira hétfőn került sor. A végrehajtás nem ment egyszerűen, mert mintegy 40 helybéli gyűlt össze a település központjában, tiltakozva az ellen, hogy az Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság (DSVSA) emberei egészséges állataikat is le akarják mészárolni. Mintegy 300 sertésről volt szó, az emberek pedig feltették a kérdést: hogyan lehet sürgősen megállítani egy fertőzés terjedését, ha az arra szolgáló intézkedést el lehet halasztani? Ugyanakkor azt is kifogásolták, hogy miközben a vaddisznókat tartják a betegség első számú terjesztőinek, kilövésük meg sem kezdődött, ellenben a háziállatokat tömegével irtják! Arról nem is beszélve, hogy a faluból ki és bejáró járműveket fertőtlenítő alkalmatosságot hétfőn tették le, miközben a betegség első jeleit legalább egy hónapja regisztrálták.

Bizalmatlanság

A helyiek nemigen kaptak válaszokat a kérdéseikre, miközben hangoztatták: elfogadják, hogy azokban a háztartásokban, ahol a betegség felütötte a fejét, megsemmisítik az állatokat, de ott minek, ahol nincs baj? Béres Csaba polgármester a sajtót a prefektushoz irányította, mondván: a kormánybiztos adta ki a vonatkozó utasítást. A gazdák nem nyugodtak meg, mivel az emlegetett kártérítést illetően csupán egy űrlapot töltettek ki velük, ami szerintük nem garancia az ígéret betartására, annál is inkább, mert azokban a falvakban, ahol már korábban is voltak kényszervágások (egy-egy gazdaságban) még senki nem látott pénzt. Az emberek, akik végig higgadtan viselkedtek, hangsúlyozták: 90%-uknak megélhetési kérdés, ami történik. A rendőrség képviselője arra kérte a lakosokat, hogy térjen mindenki haza és ott várják a rendőrökből, csendőrökből és a DSVSA embereiből alkotott csoportokat, hozzátéve egyrészt, hogy mindenki kártérítést fog kapni, másrészt, hogy a kapott utasításokat végre fogják hajtani, az ellenszegülőkkel szemben a büntetőeljárás lehetőségét is megpendítette.

Rencz Csaba