Érmihályfalvi Unirea: Kell-e a csapat?

Kovács Rudolf, Cătălin Sărmăşan, Kovács Zoltán, Fele Attila és ifj.Fele Sándor
Kovács Rudolf, Cătălin Sărmăşan, Kovács Zoltán, Fele Attila és ifj.Fele Sándor
Bihar megye – Ahogyan a focimeccseket is gólra játszák, az Érmihályfalvi Unirea ügyében péntek délután tartott gyűlésnek is konkrét tétje volt: lesz-e pénz, és marad-e a csapat?

 

 

Már-már hagyományosnak mondható, hogy mind a tavaszi, mind az őszi szezon kezdetén lezajlik egy, a focicsapat létéről szóló fórum Érmihályfalván. A péntek délutáni – mely mintegy két és fél órát tartott – elején Fele Attila, a klub “függőben lévő elnökeként” adott számot az elmúlt hónapok történéseiről (erről éppen egy hete beszámoltunk). A több korosztályban pillanatnyilag összesen 80 igazolt játékossal rendelkező klubot a város büszkeségének nevezte.

 

A Liberty segít

 

Az Unireával társult Nagyváradi Liberty elnöke, Cătălin Sărmăşan kijelentette: ők csak segítenek, a csapat Érmihályfalváé. Amit eddig adtak, azt ezután is adják, sőt, némi töbletet is vállalnak, ugyanakkor a távlati jövőt a tehetségek kinevelésében látják. Ha ellenben nincs rájuk szükség, bármikor veszik a kalapjukat… Kovács Zoltán polgármester, elnökségi tag hozzátette: a Liberty segítsége nélkül neki sem vágtak volna a harmadik vonalas bajnokságnak, ám roppant kimerítő hetenként pénzt kajtatni az éppen esedékes fordulóra. Közben többen is hozzászóltak, adott pillanatokban többen is beszéltek egyszerre, akár több éve is parázsló sérelmek kaptak újra lángra, és a személyeskedés emelt hangnemet is eredményezett. Lesz-e pénz? Kell-e nekünk III.-LIga?

 

Hosszabbítás hétfőre

 

A megfogalmazódott kérdések közepette ifj.Fele Sándor csapatkapitány is felszólalt: kapnak-e valami garanciát arra, hogy hétfőn kezdhetik az edzéseket, mert azt senki ne várja el, hogy akár több hónapi elmaradt járandósággal a hátuk mögött vágjanak neki a tavaszi szezonnak. Mivel motiválja a pénztelen játékosokat? – kérdezte Kovács Rudolf. Varga Róbert tanácsos elmondta, hogy az önkormányzat továbbra is marad támogató, emelett csupán egy jelenlévő állt elő konkrétummal: a helyi RMDSZ elnöke, Nyakó József vállalkozóként két hazai találkozó költségeit vállalta fel. A már-már parttalannak tűnő gyűlésnek Fele Attila javaslata vetett véget: hétfőn a fő támogatónak számító önkormányzat döntse el, hogy ki legyen a klub elnöke a továbbiakban, és azt is, hogy elő tudja-e teremteni a folytatáshoz szükséges pénzt.

Rencz Csaba