Érmihályfalvi diákok Brüsszelben

Érmihályfalvi diákok Brüsszelben
Bihar megye – Tíz érmihályfalvi diák, és három kísérőjük az elmúlt néhány napot Brüsszelben töltötte, Winkler Gyula EP-képviselő vendégeként. Meglátogatták a parlamentet, megtekintették Brüsszel nevezetességeit és a Waterloo-i csata helyszínét is.

 

 

Winkler Gyula RMDSZ-es Európa Parlamenti képviselő kezdeményezésére rendszeresen szerveznek diákoknak olyan versenyeket, melyek tematikája az Európai Unió megismerését célozza, a győztesek pedig Brüsszelbe látogathatnak, az EP-képviselő vendégeiként. Egy ilyen versenyen vehettek részt az elmúlt december elején az érmihályfalvi Zelk Zoltán I.-VIII. Osztályos Iskola, illetve a Mezőgazdasági Főgimnázium diákjai is. Mint annak idején beszámoltunk róla (BN, 2011. december 15.), a középiskolából a Kecskés-Szalai Annamária, Szátvári Gyöngyi, Kecskés Zsolt, Pintér Szabolcs és Nagy Ádám, míg az általános iskolából az Erdei Alexandra, Costa László, Szentes Levente, Crăciun Adrian és Gulácsi János alkotta csapat vívta ki a jogot, hogy a projektet helyben működtető Karsai Attila, továbbá Csengeri Csongor, az általános iskola igazgatója, és Szilágyi József, a líceum tanára társaságában, illetve a dévai Téglás Gábor Iskolaközpont, és a bukaresti Ady Endre Elméleti Liceum tanulói mellett részt vegyen a március 26. és 28. között lezajlott kiránduláson.

 

Közvetlen tájékoztatás

 

A vendégek a képviselő meghívására meglátogatták a brüsszeli parlamentet és megismerkedtek működésével, megtekintették Brüsszel nevezetességeit és a Waterloo-i csata helyszínét. “Nagy örömömre szolgál, amikor diákokat láthatok vendégül, hiszen meggyőződésem, hogy az itt végzett munkánk, az itt elfogadott döntések legfontosabb haszonélvezője az új generáció, a fiatalok. Számomra nagyon fontos, hogy a fiatalokat közvetlenül tájékoztassam az EU-t foglalkoztató kérdésekről, arról, hogy mire lehet számítani a jövőben”, fogalmazott az EP-képviselő diákok és kísérőik számára szervezett szerda délutáni beszélgetésen. Winkler Gyula kéréssel is fordult a jelenlévő huszonhat diákhoz: egy ötletbörzét javasolt nekik, hogy nevet találjanak az iskolák európai vetélkedőjének, a legjobb ötletet könyvcsomaggal jutalmazza. Az érmihályfalvi diákok és kísérőik élményeinek ismertetésére visszatérünk.

Rencz Csaba

Címkék: