Érmihályfalván (is) mérsékelt volt a szavazói kedv

Akt.:
Érmihályfalván (is) mérsékelt volt a szavazói kedv
Érmihályfalván sem járultak az urnákhoz annyian az EP-választáson, mint amikor közvetlenül helyi ügyekben kell döntést hozni. A szavazók jó részét estére várták a körzetekbe.

Nem csak Érmihályfalvához kötődő, de általános tapasztalat a vasárnapi választásokkal kapcsolatban, hogy a települések illetékesei, ha tudják is, hogy hány jogosultat vártak az urnákhoz, az adat csak “elméleti”, hiszen mindenütt vannak régen elköltözöttek, elhunytak a listákon, melyek időszerűsítését valakik valamilyen okból még mindig nem végzik, végeztetik el. Ennek megfelelően Érmihályfalván “papíron” 9079 szavazásra jogosult él, miközben a legutóbbi népszámlálás szerint az összlakosság száma is alig súrolja a tízezret. A valós szám tehát az említettnek legfentebb kétharmada lehet, de hiába, a statisztika a hivatalos túlzást veszi mérvadónak. Mindez persze nem magyarázat arra, hogy a városban is mérsékeltebb volt az érdeklődés a voksolás iránt, mint például akkor, amikor helyi szintű kérdésekben kell dönteni.

Változott körzetek

Hét szavazókörzet várta a szavazókat, ezek közül kettő megváltozott helyszínen: a 210-es számú a régi kórházból (Bujanovics kastélyból) az Erkel Ferenc (Kis) utcai óvodába, a 204-es számú a Kerekeskúti iskolából az attól kőhajításnyira lévő Szobros iskola épületébe költözött. A reggel 9 órás adatok szerint 242-en voltak addig szavazni, 13 óráig ez 840-re nőtt, délután négy óráig pedig 1205-en éltek jogukkal, ami a valós választói létszámot figyelembe véve megfelel a környékbeli, egyébként nem rózsás, 18-20% körüli átlagnak. Ahogyan az lenni szokott, az emberek jelentős részét még az esti órákra várták az urnákhoz, megfelelően a választói szokásoknak.

Érmihályfalván estefelé élénkült valamelyest a szavazói kedv, a 19 órás adatok szerint 2023 jogosult volt túl a voksoláson, ami a hivatalos választói névjegyzéket figyelembe véve 22,2%-ot jelentett.

Rencz Csaba



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .