Érmelléki ízek Esztáron

Érmelléki ízek Esztáron
Ottományi és érmihályfalvi csapatok is részt vettek az elmúlt hét végén az Esztárban tartott disznótoros ételek versenyén. Valamennyiük konyhaművészetét díjazták.

A Hajdú*Bihar megyei Derecske járásban található Esztár községben tartották meg a sokat sejtető Tor-Mámor elnevezésű, disznótoros ételek készítésének versenyét az elmúlt hét végén. Ezen összesen 9 csapat vett részt, közöttük egy Ottományból és kettő Érmihályfalváról, annak köszönhetően, hogy a hagyományteremtő szándékkal most először megtartott esemény főszervezője az a nyíradonyi Nagy Gyula volt, aki – stílszerűen szólva – jóízű kapcsolatot ápol az érmelléki főzőmesterekkel. A verseny nevéből is adódik, hogy azon disznótoros ételeket készítettek, például mindenkinek kellett kolbászt tölteni, azon kívül pedig legalább két “toros ételt” tenni az asztalra.

Hazai ízek

Az érmihályfalvi Böllérek I. és II. csapatok a kötelező mellett húsgombóclevest, véres és májas hurkát, illetve toroskáposztát készítettek, de nem hiányzott az otthonról vitt házi kenyér és tepertős pogácsa, na meg a jófajta innivaló sem. Az ottományiak a kolbász mellett hagymásvér és toroskáposzta készítésében ügyeskedtek. Mindkét település csapatainak igyekezetét, tudományát méltányolta is a zsűri, hiszen az “összetett” versenyben az ottományiak II. helyezést értek el, az érmihályfalvi csapatok képviselőit pedig kétszer is színpadra szólították különdíjak átvételére.

Rencz Csaba



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter