Érettségi: áramszünet miatti gondok

Érettségi: áramszünet miatti gondok
Két érettségizőt zártak ki a pénteki próbáról, tudtuk meg Daniel Negrean Bihar megyei főtanfelügyelőtől. A reggeli áramkimaradás miatt több központban is késve kezdődött el a vizsga.

 

Több nagyváradi vizsgaközpontban szakadt meg az áramszolgáltatás péntek délelőtt, mondta el Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő helyettes. A tételek ekkor már le voltak töltve, azonban a sokszorosítást meg kellett szakítsák. Információink szerint emiatt voltak vizsgaközpontok, ahol az érettségizők 10.20-kor foghattak csak neki a munkának. „Elég nehéz volt annyit várakozni, főleg, hogy izgultunk is” – mondta az egyik érettségiző. „Nagyon megéheztem, ezért megkértem az egyik felügyelő tanárt, hogy engedjen ki a tanáriba. Ott szerencsére tudtam enni pár süteményt” – mondta egy másik érettségiző.

Csaltak

A főtanfelügyelő helyettes arról is beszámolt: nemcsak az áramkimaradás okozott gondot, volt olyan váradi vizsgaközpont, ahol ezt megelőzően az internetes összeköttetés szűnt meg, ám ezt sikerült idejében orvosolni.

Daniel Negrean főtanfelügyelőtől megtudtuk: aznap két érettségizőt zártak ki a Transilvania iskolában létesült vizsgaközpontból. Egyiküket rajtakapták, amint a telefonjával internetes összeköttetést próbált teremteni (ez már a második ilyen eset volt Bihar megyében), egy másik érettégiző pedig puskázott. Mivel mindkét esetben nyilvánvaló volt, hogy csalni akartak, a súlyosabb büntetést kapták – azaz túl azon, hogy a vizsgáról kizárták őket, a már letett vizsgáikat sem ismerik el, s leghamarabb jövő ősszel próbálkozhatnak ismét.

A pénteki egyébként az érettségi utolsó próbája volt, amelyen a szaknak megfelelő választott tantárgyból bizonyíthatták tudásukat a fiatalok. Többek között földrajzból, informatikából, biológiából, kémiából, filozófiából, fizikából, pszichológiából vizsgáztak. Erre a próbára 5945-en iratkoztak fel, s 5653-an voltak jelen.

Neumann Andrea



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter