Eredmények óvások után

Eredmények óvások után
Az óvások nyomán 50 esetben nőttek, 43 esetben pedig csökkentek a pedagógusok július 20-i címzetességi vizsgájának eredményei, derül ki a Bihar megyei Tanfelügyelőség közleményéből.

A 983 érvényes dolgozat közül 183-at óvtak meg, ezek közül 90 esetben változatlan maradt a jegy, 93 esetben pedig módosult: 50 esetben az vizsgázó javára, 43 esetben pedig hátrányára. A végső eredményeket tegnap délelőtt tették közzé.

Az újrajavítás nyomán 191-ről 171-re csökkent azoknak a pedagógusoknak a száma, akik 1 és 4,99 közötti jegyet kaptak, 349-ről 361-re nőtt azoké, akiknek az eredménye 5 és 6,99 közötti lett, s 440-ről 451-re nőtt a hetest, vagy annál nagyobb jegyet elérőké. Mint arról már beszámoltunk, címzetességet – azaz korlátlan időre való alkalmazást – azok a pedagógusok nyerhetnek, akik legalább hetest értek el, viszont az ilyen szabad helyek száma jelenleg Bihar megyében mindössze hatvanhat. A címzetes helyek elosztása augusztus 8-án és 9-én zajlik majd, a Bihar megyei tanfelügyelőség székhelyén, nyílt ülésen, a többi helyre (ezek meghatározott időre szóló, teljes óraszámú katedrák, valamint „töredékek”) vonatkozóan pedig augusztus 19. és 22. között szerveznek elosztást. Azok a pedagógusok, akik hetesen alul teljesítettek, de elérték legalább az ötöst, az augusztus 26-i és 29-i elosztásokon vehetnek részt.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter