erdon

2017.11.25. 09:19

Romániai kisbusz három utasa halt meg egy szolnoki balesetben

Halálos közlekedési baleset történt Szolnokon szombat reggel, hárman a helyszínen életüket vesztették.

Halálos közlekedési baleset történt Szolnokon szombat reggel, hárman a helyszínen életüket vesztették.

A nagy ködben egy kisbusz és egy nagyobb autóbusz ütközött össze nem sokkal háromnegyed hat előtt a 4-es út 99. kilométerénél, a Szent István hídnál - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság sajtószóvivője az MTI-vel.

S. Tóth Anikó elmondta: a karambolban a kisbusz utasai közül hárman meghaltak, két elhunytat a szolnoki tűzoltók feszítővágóval emeltek ki a járműből. Az első információk szerint nyolcan könnyebben, négyen súlyosan megsérültek. Kardos József, a megyei mentőszolgálat vezetője az MTI-nek megerősítette, hogy tíznél többen sérültek meg a balesetben.

A Ford Transit előzés közben frontálisan ütközött össze a nagyobb busszal, amelybe aztán hátulról belecsapódott egy személygépkocsi. Utóbbiban senki nem sérült meg - közölte Szabó Zita, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A balesetet szenvedett kisbusz román, a nagyobb jármű magyar rendszámú - jelentette az MTI munkatársa a helyszínről.

(MTI)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!