ERDON Országos hírek

2016.09.27. 17:58

Craiovára telepítik a NATO romániai nemzetközi dandárját

Olténia fővárosába, a Románia déli részén található Craiovára telepítik a NATO Romániában megalakítandó nemzetközi dandárját, amely várhatóan jövőre éri el kezdeti, és 2018-ban teljes operatív kapacitását - jelentette be Klaus Iohannis román államfő kedden, a legfelső védelmi tanács (CSAT) ülése után.

Olténia fővárosába, a Románia déli részén található Craiovára telepítik a NATO Romániában megalakítandó nemzetközi dandárját, amely várhatóan jövőre éri el kezdeti, és 2018-ban teljes operatív kapacitását - jelentette be Klaus Iohannis román államfő kedden, a legfelső védelmi tanács (CSAT) ülése után.A CSAT keddi határozata értelmében az iraki és afganisztáni missziókban rendszeresen részt vevő craiovai "Rovine" II. gyalogos dandár alakul át nemzetközi NATO-dandárrá. Az már a júliusi NATO-csúcs után kiderült, hogy a romániai dandárba Lengyelország egy századot, Bulgária pedig 400 katonát küld. Keddi sajtóértekezletén a román elnök elzárkózott annak közlésétől, kik azok a további NATO-szövetségesek, akikkel Románia tárgyalásokat folytat a részvételről: ezt majd akkor teszik közzé, ha felajánlásuk véglegessé válik - mondta Iohannis.

A nemzetközi dandár létrehozásáról az észak-atlanti szövetség varsói csúcsértekezletén született döntés. A NATO döntéshozatali szerve Oroszországtól tartó tagállamai kezdeményezésére július 8-án a szövetség keleti és déli szárnyának megerősítéséről döntött: négy zászlóalj rotációs rendszerben fog állomásozni Lengyelországban és a balti államokban, Romániában pedig egy nemzetközi összetételű dandárt hoznak létre.

Az előző, 2014-es walesi csúcsértekezlet határozatai értelmében a NATO Romániában, Bulgáriában, Lengyelországban és a három balti országban úgynevezett integrációs egységeket (NFIU) hozott létre gyorsreagálású erői számára, Romániában és Lengyelországban pedig egy-egy új hadosztály-parancsnokság létesült.

Craiova mintegy 60 kilométernyire található a deveselui katonai támaszponttól, ahol májusban felavatták az amerikai rakétavédelmi rendszer romániai elemeit.

(MTI)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!