Kommentár: A félelmek iránya

Egy predesztinált szó, a terrorizmus nemcsak ígéri a „terror” gyökeret, amiből származik, hanem egyszerre a globális tér minden félelmének tárháza lett.

A Daesh megjelenése óta még a provinciális romániai sajtó is tele van a háborúról, veszélyről, félelemről, értékekről és civilizációról szóló szövegekkel. Az újságírók nagyon ítélkezőek, inkvizítorok, mintha a Sátán itt lenne köztünk, itt dúlna. Idézek a Ki kit című cikkből, amit Horia Blidaru írt az Adevărulban: Sajnos a szavak, lamentálások, a hősök és taktikák elemzésének, a retorikának és az emberi jogoknak a korszaka elmúlt. A fegyverek ideje van. Aki nem érti meg, elvész. Brutálisan, fölöslegesen, de el. A rosszat ki kell irtani. És ezt nem lehet az öngyilkosságig tolt emberiességgel tenni, hanem csak ölve, hogy ne ölessünk meg. Tetszik, nem tetszik, a ki kit helyzetébe hoztak.

Vége: benne vagyunk (ez a „mi” egységes, amivel a politikusok átveszik a hallgatóságukat), nem csak háborúban, de a civilizáció összeomlásában is. Irodájából Blidaru úr arra buzdít, hagyjuk az évezredek során alakult finomságot és erkölcsi fejlődést, hogy ismét patkányokként ébredjünk, amelyek közül mind a saját életben maradásáért vergődik. De ezen apokalipszis-civilizáción túl Blidaru úr becsempészi a tudatunkba a félelem helyes irányát és erősségét is: a „terroristáktól”, még „az emberi jogok retorikájának” árán is. Hagyjuk ezeket a nagyzolásokat (jelen formájában az emberi jogok a keresztény személy és méltósága dogmájának legális megtestesülése, több ezer éves hóbort, amit sokszor a „komolyabb” helyzetekben félretolnak), bánjunk az emberrel veszélyes állatként, megelőző szándékkal jogfosztásnak alávetve, Lót istenhez címezett imáját megfordítva: mentse meg Sodomát, ha talál benne tíz igaz embert.

Én legalább annyira félek Blidaru úrtól, aki az EP-ben tanácsadó, mint az iszlamista harcosoktól. A félelmeim többrétűek, fel is sorolom: Romániában is van két „terrorista”: Beke István, Székelyföldről, és Omar, egy kikeresztelkedett tini Krajováról. Bűnösségüktől függetlenül láthatunk egy zavaró különbséget: Beke úr családja harcolt és tüntetett a tékozló fiú érdekében, míg Omart a saját édesanyja jelentette fel. Vajon igaz lenne, hogy az absztrakt, a politikai, a társadalmi szeretet erősebb, mint a családi? Megvetéssel nézünk Pavlik Marozovra, a szovjet gyerekre, aki a saját családját jelentette fel, ugyanazzal a gyűlölettel Bekére, közben Omar anyukája „Stefan cel Mare édesanyja” a szemünkben. Ez félelmetes.

Januárban Diaconu képviselő úr, betöltendő a Corneliu Vadim Tudor hagyta űrt bejelentette a Vlad Tepes őrjáratokat, ami az első paramilitáris alakulat a mi időnkben. Ígéretei között van az „iszlamizáció” elleni harc, ami léthatóan tetszik a románoknak, de nem szabad elfeledkezni Diaconu úr régebbi ellenségeiről, a magyarokról és a romákról sem. Vagy a homoszexuálisokról. Vagy a zsidókról. Vagy azokról, akik bár megfelelnek neki, nem értenek egyet vele, és akik így „árulók”. Talán kitalálták, hogy Diaconu úrtól is borsódzik a hátam.

Végül eszembe jut egy undorító bukaresti hír: egy középkori történelem iránt érdeklődő román megbecstelenítette a területet, ahova mecsetet építettek volna, sertéseket ásva el oda, mindezt az ortodoxia és a nemzet érdekében. A napjaink relativizálásával szembeni utolsó bástya, a vallás is megvetés tárgya lett, ha ehhez a közösségi hálózatok megfelelő kontextust kínáltak. Megbecsteleníteni, „osztályöntudatból” egy szent helyet borzalmas. Félek az ilyen vadaktól és a szorgalmuktól.

A „komoly” kiadványok „populizmusról” beszélnek, olyan vezetésre törő politikusokkal példálózva, akik „radikalizálódtak”: Donald Trump (aki nyilvánosan támogatja az iszlamisták családjainak legyilkolását), Marine le Pen, az elsők között, és Orbán Viktor, vagy Vlagyimir Putyin, az utolsók között. A „populizmus” csak egy a kiürült szavak közül, amelyeket a „szakértők” a bikkfanyelvükön használnak. Valójában a rossz filozófiai dimenzióiról van szó. Amint azt bármelyik teológus elmondhatja, a rossz mágiája nem abban áll, hogy rombol, hanem abban, hogy betegség módjára terjed, még azok között is, akik látszólag ellene vannak. Blidaru úr és a sajtóbeli agitátorok, Donald Trump, Diaconu úr, a sertéses úr, Omar anyukája nem az etikai választ képviselik, hanem a szimmetrikusat, Jihadi John, Abdeslam, al Baghdadi és bin Laden felé. És ez a szimmetria egyre félelmetesebb: miközben a Daesh a nyugati rend ellen lép fel – meglátjuk, mit elpusztítva, a demokráciát, a modernitást, a globalizációt, vagy ezek elegyét – egyre világosabb, hogy a Nyugat válasza ugyanezek durva megsemmisítése látszik lenni.

1943-ban Joseph Goebbels megtartotta legismertebb beszédét, a totális háborút támogatva: „És úgy vonulunk hadba, mint a szentmisére”, mondta, a tömeg éljenzése közepette, egy már elvesztett háborúban. Kérdem én a kedves olvasót, hogy valóban a ki kit érzése van-e most, és biztosan totális háborút akar-e.

Gabriel Miloia