ERDON Országos hírek

2010.02.03. 14:50

A verespataki projekt a helyi közigazgatási vezetők aranybányája

<p>A <strong>verespatak</strong>i projekt a helyi közigazgatási vezetők aranybányája - állítja szerdai számában az Evenimentul Zilei (EVZ), amely szerint a beruházást tervező cég az említett személyekhez közelálló cégeknek adta megrendeléseit.</p>

A bukaresti napilap tudni véli, hogy az Erdélyi Érchegység aranyát felszínre hozni kívánó kanadai-román vállalat, a Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) gyakorlatilag lekötelezte a helyi közigazgatási hivatalok tisztségviselőit, akik már most, a kiaknázás beindítása előtt "nyertek az üzleten". Az írás szerint az RMGC több százezer eurót fizetett már eddig is, hogy megnyerje a helyhatósági illetékesek "jóindulatát". Különféle beruházások révén ugyanis pénzt adott az infrastruktúra fejlesztésére, illetve "szociális programokra". Ezek az összegek állítólag olyan cégekhez jutottak, amelyek jelenlegi vagy volt önkormányzati vezetőknek, illetve azok rokonainak az ellenőrzése alatt állnak.  A lap szerint ugyancsak anyagi előnyökhöz jutottak olyan nem kormányzati szervek (NGO-k), amelyek állítólag érdekeltek a bányaberuházás megvalósításában.
    Ez utóbbiak szociális programokra kaptak pénzt (amelyek a beruházás miatt érintet helyi lakosság megsegítését szolgálják, a tud.). Ezek között az Evenimentul konkrétan megnevezi az Abrudbányai Magyar Kulturális Egyesületet (Asociatia Culturala Maghiara din Abrud). A lap ezt az egyesültet is a "lefizetettek" közé sorolja, bár annak internetes honlapján a következő olvasható: "Az Abrudbányai Magyar Kulturális Egyesület 2007 tavaszán alakult. Kitűzött célunk többek között a magyar kultúra ápolása, helyi és vidékünkön található épített örökségünk megőrzése, kulturális turizmus fellendítése".
    A honlapon az egyesület szemléletét tükröző részben ez olvasható: "Az RMGC pozíciója érthető. Bányát akarnak, profitot. Világos, hogy mindenekelőtt a gazdasági érdek vezeti őket. De az ősrégi idők óta aranybányászatáról híres Verespatakot soha senki nem adta el. Sőt, mindenki arra törekedett, hogy vigyázzon arra, ami az övé: házára, udvarára, kertjére, családjára. Most meghasonlás támadt szomszédok, családtagok, testvérek között. Pro és kontra vélemények leple alatt komoly harc folyik. A kérdés továbbra is a következő: ki menti meg Verespatakot?"
    Az újság megemlíti a Pro Rosia Montana elnevezésű NGO-t, amely - mint a cikk fogalmaz - "bármilyen beruházót támogat", mert szerinte az elősegíti Verespatak fejlődését.
    A lap szerint az RMGC 2008-ban 909 700 lejt (mintegy 230 ezer eurót) költött eddig különféle oktatási és szociális segélyprogramokra, olyan projektekre, amelyek a helyi lakosság jólétét szolgálják, az infrastruktúrát, a helyi közlekedést fejlesztik, internet-kávézók kialakítását, történelmi műemlékek restaurálását teszik lehetővé. A cég minderre eddig állítólag 39 millió lejt (csaknem 10 millió eurót) költött, és további 107,2 millió lejt (körülbelül 27 millió eurót) kíván a jövőben ilyen célokra fordítani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!