Gondok a tanügy háza táján

— Hatályban van–e még a fenti törvény? Ha igen: mivel magyarázható a beiskolázatlan és iskolaelhagyó hét–tíz éves gyerekek aggasztóan növekedő száma?

— A törvény szövege nem módosult, alkalmazásának lehetőségei, sajnálatos módon, annál inkább. Mióta kivették a tanügy kezéből azoknak az eszközöknek jelentős hányadát, amelyekkel bizonyos társadalmi rétegek gyerekeinek beiskolázását ösztönözni tudta, a helyzet valóban sokat romlott. Pedig egy szó sem igaz abból, amire egyesek hivatkoznak: az általános iskolai oktatás a szülőnek most sem kerül pénzbe. Viszont az sem, ha nem küldi iskolába, legalábbis mióta az állami gyermeknevelési pótlékot nem az iskola, hanem a Munkaügyi Igazgatóság folyósítja számára, függetlenül attól, taníttatja–e a kiskorút, vagy sem. Az ösztöndíjrendszer sem ösztönzi a kicsiket: az I–VIII. osztályosoknak mindössze 1%–a kaphat szociális ösztöndíjat, és az sem haladhatja meg a havi 50 lejt. A tej–kifli programot az érintettek kinevetik, jó részük el sem fogadja, vagy eldobja az úton. A rendszerből kimaradó iskoláskorúak szüleinek megbüntetését pedig a törvény jelenleg is előírja — éppen csak az alkalmazás módszereit fedi homály. Mai napig nem lehet tudni, ki büntethet: a tanügy? Az önkormányzat? A rendőrség? Vagy egyéb hatóságok?

— Lehet–e ilyen körülmények között pontos adatokhoz jutni, létezik–e valamilyen nyílvántartás a jövő analfabétáiról?

— Hivatalosan nem, de a kisebb közösségek szintjén nyomon lehet követni ennek a rétegnek a sorsát, a falusi iskolákból eléggé megbízható jelentések futnak be. Ezek szerint Szatmár megyében 110 beiskolázatlan gyerekről értesültünk, 378 év közben hagyta el az iskolát, 130 kiskorú pedig külföldre távozott. Az utóbbiak helyzete kérdéses. Akik hivatalosan munkát vállaló szüleikkel mennek ki nyugatra, azokat többnyire iskolába íratják — már csak azért is, hogy kapják utánuk az itteninél jóval nagyobb, szinte havi keresetükkel azonos összegű gyermeksegélyt. Ám ehhez elég a beiratkozás, az órák rendszeres látogatása vagy a számukra ismeretlen nyelven történő, tehát eleve nehézségekbe ütköző tanulás nem tartozik a feltételek közé. És akkor még nem beszéltünk azokról, akiket eleve „pénzt csinálni” vittek ki…

— Adva van egy jelenség, amely hosszabb távon szülőnek, gyereknek, az egész társadalomnak káros. Mégis egyre nagyobb méreteket ölt, látszólag anélkül, hogy érdemben foglalkoznának vele. Miért? -  kérdeztük  Kónya  László főtanfelügyelő-helyettest..

— Amire a leggyakrabban hivatkozni szoktak: anyagi okok, rendezetlen családi körülmények. Van, hogy több traktorral, egyebekkel rendelkező, a valóságban tehetős vidéki család gyereke szociális ösztöndíjban részesül, egy városi betegnyugdíjasé pedig nem jogosult erre, mert igazolható jövedelmük egy–két lejjel meghaladja a törvény szabta határértéket. Szerepet játszik a roma családok szerkezete, értékrendje is: ahol a férfiak nem vállalnak szerepet gyermekeik eltartásában, az anya úgy boldogul, ahogy tud. A kéregetni küldött gyerek aztán vagy eljut az iskolába is, vagy sem. Egyre nagyobb azoknak a száma, akik eleve nem hajlandóak rendszeres munkát vállalni, gyermekeiket sem erre nevelik, az iskolát pedig eleve felesleges, az egyéni boldogulással semmiféle kapcsolatban nem álló időtöltésnek tartják. És ez nemcsak nálunk van így: az Amerikai Egyesült Államokban még szélesebb ez a réteg. Ott a demokrácia természetes velejárójának tartják, hogy valaki ne tanuljon, ne dolgozzon, ha nem akar. Ez a jelenség ide is begyűrűzött és új tanügyi törvény nélkül remény sincs a visszaszorítására. Az új oktatási törvény pedig még minisztériumi szinten elakadt. Éppen az RMDSZ volt kénytelen fellépni ellene, mert a tervezetből még meglévő jogainkat is ki akarták vágni.

— Nem lehet, hogy a egyes intézmények nem kielégítő tevékenysége, tanítók, tanárok magatartása is hozzájárul a „szegényebb” tanulók kiközösítéséhez, iskolaelhagyásuk elősegítéséhez?

— A tanügyben dolgozók harcoltak, harcolnak a diszkrimináció minden megnyílvánulása ellen. Óriási lépések történtek azért, hogy a gyerekek szeressenek iskolába járni. A legjobb iskolai munkaközösségek hozzáállásának köszönhető, hogy vannak falvak, ahol a roma gyerekek beiskolázása kifejezetten jónak mondható. A nálunk is beindult jelképes örökbefogadási rendszer keretein belül pedig Szatmárnémetiben is nem egy tanügyi alkalmazott járul hozzá olyan gyerekek iskoláztatásához, akik másképp valószínűleg kimaradnának. Gondok vannak azonban a gyermekvédelem rendszerével. A régebbi intézményeket felszámolták, az újak működése pedig nem kielégítő, több az ellenőr, mint a ténylegesen kiskorúakkal foglalkozó, szakképzett személyzet. Bár az állam nálunk is évente csökkenti az alkalmazható személyzet számát, amit legfőképpen a több odafigyelést és munkát igénylő kisiskolások szenvednek meg.

— Van–e mindebből kiút?

— Más országokban az ilyen gondok legnagyobb részét civil szervezetek oldják meg. Itt is nekik köszönhető, hogy Szatmár megye országos szinten a legjobban (!) áll ezen a téren. Sajnos, egyre kevesebb az általuk megpályázható pénzforrás.

Báthory Éva