Búcsú Erdei Ferenctől

„Még ma is hiszek a mesékben…” – olvashatjuk a két és fél éve vele készült riport címében. Ma már a közelmúlt is meseivé szelídült… Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy tanító bácsi…

Erdei Ferenc mindig tanító szeretett volna lenni. Különleges ember volt. Ilyenek a tanító bácsik. Szerencsések mindazok, akik a kollégái lehettek, de még szerencsésebbek, ha a diákjaik közé számoltatnak. Közvetett módon én is Erdei Ferenc tanítványai közé sorolom magam, hiszen a több évtizedes munkakapcsolatunk során számtalanszor okított, buzdított, sok-sok jó meglátással és tanáccsal látott el. Köszönöm, a kollégák nevében is.

Egységteremtés

Munkáját nagyra értékeltük mindannyian. A családi hagyományt követve választotta ezt az élethivatást. Mondhatni: „beleszületett a tanítóskodásba”. Ahogy maga vallotta: „predesztinált voltam a tanítói szakmára”. Persze ettől nem lett volna jó tanító, ahhoz kellett Ő, az ő kedvessége, meg-megmondó kesernyés humora, szaktudása, embersége. Nagyváradon végezte a tanítóképzőt 1977-ben. Tanított a nagyváradi 17-es számú, majd a Ghibu iskolákban. Közben, az 1989-es változások után, a megyei tanfelügyelőségre került négy évre. Nem véletlenül esett rá a választás. Megfontoltsága, szakmai tudása, embersége tette őt a Bihar megyei tanítók tanfelügyelőjévé. Akkori munkatársai elmondása szerint: kedves volt, segítőkész, igazi jó kolléga, akire lehetett számítani. Ebben is szeretnék méltó tanítványa lenni. Valahányszor találkoztam vele, mindig kedvesen beszélt minden kollégájáról. Rámutatott a rendszer hiányosságaira, de mindig felmutatta a benne tevékenykedő emberek nagyságát. Iskolájában bástyaként óvta-védte a rá bízott gyerekeket, nagyra becsülte a kollégáit. Komoly hagyaték ez: az egységteremtés.

A magánéletében bekövetkezett változások után 1999-ben hazament Székelyhídra. Ott lett a roma gyerekek tanítója. Erről így vallott: „Nagyon érdekes a sors, mert a tanfelügyelőségi munkám ideje alatt sokat mondogattam a kollégáimnak, hogy falun, roma gyerekekkel is lehet dolgozni, haladni, hát a sors azt mondta: »Na akkor, tanító bácsi, itt a lehetőség, mutasd meg!«” És megmutatta, mindig lelkesen beszélve a roma gyerekekkel elért apró eredményekről. A napokban a Holdra szállás évfordulójára emlékeztek világszerte. Eszembe jut az akkori híres mondat, miszerint: „Kis lépés az embernek…” Erdei Ferenc megteremtette és megélte a kis lépések mindennapi nagyságát. A csillagokat fürkészve, de a Földön járva, a realitás talaján.

Közben könyvet is írt a tanítói munkáról, felvéve a kesztyűt a tanügyi rendszerünket tépázó történésekkel szemben, hisz a sorvadó gyereklétszám miatt mind több helyen vonták/vonják össze az osztályainkat. Nyitott füllel hallgatta meg a neki szegezett kérdést, miszerint: „Tanító bácsi, hogyan tanítsuk a gyerekeket?” Egy szakkönyvvel válaszolt, a szimultán oktatásról szóló kötet társszerzőjeként. A puding próbája az evés, szokták mondani – s bizony pillanatok alatt elkapkodták a 2001-ben megjelent komplex, igényes tanítói kézikönyvet. Hasznos munkájának elismerése volt az egy évtized után megjelent felújított, átdolgozott újrakiadás. Így ismerhette Erdei Ferenc tanító bácsit mindenki – ismeretlenül is.

Saját munkáját két szóval jellemezte: következetesség és őszinteség. Szellemi hagyatéka a kézikönyv, a sok jó tanács, a tanítói pályával kapcsolatos gondolatai. A titok ismerője volt ő, miszerint: „Az ember értékét a szeretetnek behunyt szemmel is érezhető jelenléte minősíti”. (Müller Péter)

„Csodák sorozata”

Bár mindenszentek ünnepén született, nem volt szent. Ember volt, a szó legnemesebb értelmében. Élt 61 évet, megélve az emberi élet nagy pillanatait, átvészelve annak hullámvölgyeit. Közben 42 tanév alatt becsülettel szolgálta népét. A nemzet napszámosaként sajnos nem vehet elégtételt a rendszeren, már nem élvezheti a nyugdíjas éveket. Gyökössy Endre teológus szavaival reményünk mégis élő: „Az egész élet csodák sorozata, a mi életünk is. És még egy végső nagy csoda előtt állunk: amikor a szívünk megáll, azt is túl fogjuk élni.” Ezzel a hittel búcsúzunk tőled. Isten veled, Feri tanító bácsi!

Tankó Veronika-Zita, a Bihar megyei magyar tanítók és óvónők tanfelügyelője