Rákóczi-díjjal tüntették ki Szabó Ödönt Marosvásárhelyen

Rákóczi-díjjal tüntetett ki a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium öt olyan személyiséget, akinek fontos szerepe volt abban, hogy ettől a tanévtől újraindulhatott az iskola.

Szabó Ödön parlamenti képviselő (aki a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke is egyben) a díjátadón elmondta: úgy tekint a díjra, mint egy olyan elismerésre, melyet ugyan ő vehet át, de nemcsak őt illeti, hiszen emberfeletti munkát végzett a minisztérium kisebbségi államtitkára és annak csapata, az RMDSZ országos vezetősége és egyébként helybéli kollégája, Novák Zoltán szenátor is. A képviselő beszédében a katolikus iskola szelleméhez illően egy szentírásbeli idézettel (az I. Kor. 12.14-26) szemléltette, hogy a segítség nagyon sok irányból jött, és hogy „ha szenved az egyik tag, valamennyi együtt szenved vele, s ha tiszteletben van része az egyik tagnak, mindegyik örül vele”. „Közös a munka, közös a siker, és az elismerés is mindenkié kell legyen. Bármelyik kollégám, akit említettem, állhatna ma itt, és én is állhatnék Novák szenátor úr helyett, aki a laudációmat felolvasta, és mondhatnám a többiek laudációját” – mondta Szabó Ödön.

Az alábbiakban a díjátadáson elhangzott méltatást, Szabó Ödön parlamenti képviselő laudációját közöljük.

Laudáció

„Tisztelt hölgyeim és uraim, ünneplő közösség! 2014-ben ismertem meg Szabó Ödönt, Nagyváradon tartottam történelmi tematikájú előadást és a rendezvény hagyománya szerint az előadó az est házigazdájával vacsorázott. Bevallom, fenntartásaim voltak és izgultam is egy kicsit, hogy egy parlamenti képviselővel kell átbeszélgetnem a teljes estét. Kellemes meglepetésben volt részem, egy érdeklődő, művelt, tájékozott, jól kérdező és jól válaszoló beszélgetőpartnerre találtam, aki hamar leépítette a bennem élő előítéleteket. Akkor még nem sejtettem, hogy ennek a találkozásnak nem akármilyen folytatása lesz, hogy idővel komoly munkakapcsolatba kerülünk és még arra is rákényszerülünk, hogy együtt, vállvetve vívjunk meg komoly szakmai csatákat.

Szabó Ödön (Ödi, Szakáll – ahogy a munkatársai nevezik) történész, politikus, ötgyerekes családapa. 1997-ben fejezte be tanulmányait a Nagyváradi Egyetemen, történelem-földrajz szakon. Ezt követően 1998–1999 között a nagyváradi Sulyok István Főiskola oktatójaként helyezkedett el, majd 2000-től a Körösvidéki Múzeum muzeográfusa volt. 2002–2003 között a Nagyváradi Egyetemen tanított. 1998 óta az RMDSZ Bihar megyei választmányának tagja. 1999–2000, majd 2004-től a szervezet ügyvezető elnöke. 2001-től 2003-ig területi és szervezési ügyvezető alelnök volt. 2003-ban a megyei önkormányzati tanács alelnöki helyét töltötte be. 1998-tól a Szövetségi Képviselők Tanácsának tagja, majd 2000-től önkormányzati képviselő. 2012-től parlamenti képviselő, a Képviselőház oktatási bizottságának alelnöke.

Tartalmas életpálya

Tartalmas, mozgalmas életpálya ez egy, a negyvenes évei első felében járó fiatalember esetében. A számok, a funkciók mögött viszont ott van az ember és azok a tényezők, amelyek szocializációját, személyiségét alakították és meghatározzák ma is. Szabó Ödön a szilágysági Kárásztelken született és gyerekeskedett, ahogy édesanyját idézte egy interjúban „elég rossz gyerkőc voltam, de inkább a csintalan, a csibész fajta. Nagyon szerettem focizni, és mindig is sokat beszéltem.” Család, közösség, keresztény hitélet, munkaszeretet és -bírás (fizikai és szellemi értelemben egyaránt), elkötelezettség azok az alapértékek, amelyeket Szabó Ödön magával vitt a nagyváradi tanulmányi évekre és később Bukarestbe a parlamenti munkához.

A laudáció megírása közben megkértem politikus kollégáimat és Szabó Ödön nagyváradi irodai munkatársait (nevüket nem hozom nyilvánosságra, habár nem tartok a képviselő úr bosszújától), hogy mondjanak minél több találó jelzőt Szabó Ödön politikusról és emberről. Ezek között lapulnak az általam megnevezett jellemvonások is. Íme, néhány a sok közül: elkötelezett, munkamániás, akaratos, képzett, jó szónok, betyáros, jó stratéga, könyvmoly, tájékozott, nótázós, emberséges, empatikus, hagyománytisztelő, ravasz, megfontolt, nyugodt, konok. Nótázni még nem hallottam Szabó Ödönt (habár sose késő, egy szilágysági, kárásztelki férfiember biztos, hogy tud), de a többi, itt felsorolt jellemvonását személyesen is volt alkalmam megtapasztalni, megismerni akkor, amikor közös munkánk során valamiben egyetértettünk vagy valamiben vitáztunk, mert ilyenre is volt példa. Sose vitáztunk viszont az eddigi legnagyobb téttel bíró közös munkánkban – pedig roppant feszült időszakról volt szó – a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Líceum létrehozásakor. Az itt jelenlevők nagyon jól tudják, hogy közös ügyünk, iskolánk milyen megpróbáltatásokon ment keresztül az elmúlt években. Volt, hogy tanévkezdést ünnepeltünk, aztán hirtelen a megszűnés Damoklész kardja lebegett a fejünk fölött, a szó valódi értelmében a szakadék szélén álltunk. Ahhoz, hogy most együtt ünnepelhessünk nagyon sok ember kitartó munkájára és hitére volt szükség. Amikor a labda egyértelműen a bukaresti képviseletünk térfelére került, Szabó Ödön vált közös ügyünk egyik meghatározó kulcsfigurájává. A fent felsorolt jelzők mind-mind szerephez jutottak ebben a munkában (a nótázást leszámítva, habár azt sem tartom kizártnak, hogy az ügy érdekében nótázott is volna vagy legalább elhúzatta volna valaki nótáját). Szabó Ödön elkötelezett emberként, jó stratégaként, szakemberként gondolt ki szakmai lépéseket, jó orátorként, okosan, nyugodt, megfontolt hangnemben érvelt és munkamániásan, akaratosan, buldogként követte az ügy megoldásának minden lépését. Jól emlékszem, hogy nagyon ritkán sikerült megelőznöm őt, hamarabb beérnem a minisztériumba a szokásos keddi napjainkon. Szabó Ödön oroszlánrészt vállalt iskolánk újraindításában, meggyőződésem, hogy nélküle sokkal nehezebb lett volna megvívni ezt a harcot. Tudom, hogy számára elegendő elégtétel volt látni a tavalyi tanévkezdést, de engedjék meg nekem, hogy iskolánk, közösségünk, mindannyiunk nevében még egyszer nyilvánosan köszönetet mondjak neki. Ödön, Ödi, köszönjük, egészséget, jó munkát kívánunk a továbbiakhoz!”