Menekülés az Úrhoz Adyval...

Meleg Vilmos színművész és a Nagyváradi Állami Filharmónia Intermezzo vonósnégyesének közös előadására hívták az érdeklődőket január 27-én, vasárnap délután az Ady Endre Emlékmúzeumba.

A Menekülés az Úrhoz címet viselő programot Ady Endre halálának 100. évfordulója alkalmából állították össze. A szép számú érdeklődőt köszöntő Meleg Vilmos színművész, a Nagyváradi Állami Filharmónia főigazgatója azt mondta: olyan műsorral készültek, mely egy kicsit Ady utolsó éjszakáját foglalja magába. Feltételezésük szerint jöttek a víziói, és éppen száz esztendeje, 1919. január 27-én reggel 8.15 órakor elhagyta őt az élet Budapesten, a Liget szanatórium betegágyán. Úgy gondolják, talán ekkor mindaz, amit a hitről és istenfélelemről írt, az agyában keringett, a rendezvénnyel ezt próbálják felidézni.

Molnár Judit magyartanárnő, közíró hangsúlyozta: az Ady100 sorozattal olyan információkat igyekeznek közölni, amelyek kevésbé ismertek, és Váradhoz kötődnek. Ezúttal téma a duk-duk affér. 1908-ban, amikor megjelent A Holnap antológia, nagy port kavart, hogy a Párizsból érkezett Adyn kívül más modern hangvételű, fiatal alkotók is vannak. A szóbeszéd egy olyan helyzetet teremtett, hogy A Holnap ifjú alkotói olyasmit mondtak, hogy Adyt tekintik a vezérüknek. A költőnek ez rosszul esett, mert elkezdték támadni őt, hogy minek alapján vindikálja magának ezt a vezérséget. Ezért 1908. november 22-én Herczeg Ferenc lapjába, az Új Időkbe megírta A duk-duk affér című cikkét, mely tulajdonképpen egy arcul csapása volt a mögé felsorakozó fiataloknak. Arról szólt, hogy Melanéziában van egy törzs, mely úgy választ magának vezért, hogy pont a kiszemelt nem tud erről, és ő, vagyis Ady is most így érzi magát. Ugyanakkor erőteljesen kifejtette, hogy mindenki törje be a saját fejét, és ne takarózzon ővele. Természetesen erre reagálás született. Dutka Ákos azt mondta, hogy nekik se kell Ady, ha ők nem kellenek neki, Juhász Gyula pedig kijelentette: mégis ki ez az Ady, mirefel ír így? Az idevágó A duk-duk afférhoz című cikk 1908. november 26-án jelent meg a Független Magyarországban. Az ügy folytatása, hogy 1911-ben Babits Mihály Ady Endrének címmel közölt verset, melyben elmagyarázza, hogy sincs arról, hogy haragudna Adyra, sőt. Ady pedig 1914-ben kért „bocsánatot”, A hosszú hársfa-sor című költeményével, mely a Ki látott engem? című kötetben jelent meg. Idézőjelben bocsánatot, mert azért Ady nem az a fiú volt, aki olyan könnyen bocsánatot kért. Ennek a versnek az alján pedig ott szerepel helyszínmegjelölésként Nagyvárad, ami azért érdekes, mert Ady ritkán írta oda a versei alá a keletkezés helyét.

Költemények

A bevezető után közreműködött az Intermezzo vonósnégyes: Florin Avram, Kurucz Tibor-hegedű, Valer Mînecan mélyhegedű, Trendler Mária gordonka.A következő istenes versrészleteket kísérték a zenét: Menekülés az Úrhoz, Karácsony, Hazamegyek a falumba, Egy régi Kálvin-templomban, Az Isten-kereső lárma, Kis karácsonyi ének, Krisztus-kereszt az erdőn, Hiszek hitetlenül Istenben, A nagy cethalhoz, Imádság úrvacsora előtt, Örvendezz ifjú ifjúságodban, Könyörgés egy kacagásért, A kimérák Istenéhez, Szeress engem, Istenem, Alázatosság langy esője, Az Anti-Krisztus útja, A menekülőÉlet, Isten, a vigasztalan, A vidám Isten, Uram, ostorozz meg, Az Isten balján, Istenhez hanyatló árnyék, A szerelmetlenség istenéhez, A Sion-hegy alatt, Rendben van, Úristen, Imádság háború után, Az Úr érkezése, Az Isten harsonája, Káin megölte Ábelt, Ádám, hol vagy?, Az Eddig ámene, A halál pitvarában, Álmom az Isten, Egy kevésnyi Jóságért, Köszönöm.

Ciucur Losonczi Antonius