Emléktúra volt a doni hősökért

A Donnál megsemmisült 2. magyar hadseregre emlékezve, az egykori hősök tiszteletére emléktúrát szervezett a nagyváradi Tanoda Egyesület, január 12-én, szombaton, immár VII. alkalommal.

Az útvonalat szokás szerint a püspökfürdői II. világháborús állásrendszer képezte,majd a résztvevők a váradszentmártoni római katolikus temetőbe is elmentek. A 76. évfordulón bokáig süppedő hóban vonultak Illyés Gyulának a múlttal kapcsolatos szavait ízlelve a betfiai erdőben, ezúttal az eddigiekhez képest egy másik útvonalon, Kecse Attila túravezető, illetve Kecse Ákos diák szakszerű magyarázatait hallgatva.

A gyülekező ezúttal is a buszvégállomásnál, majd az erdészháznál volt, ahol az elindulás előtt Kecse Gabriella tanárnő, a Tanoda Egyesület elnöke hangsúlyozta: céljuk és vágyuk a mai napig, hogy emléket állítsanak azoknak a hősöknek, akik a második világháborúban ezen a helyszínen, illetve a Don-kanyarban életüket vesztették. Mindnyájan tudjuk, hogy a II. magyar hadtest 200 ezer katonája közül 142 ezret hiába vártak haza a hozzátartozóik. Nem létezett olyan család, mely ne gyászolt volna, vagy ne várt volna zömmel reménytelenül és hiába haza valakit. Máig több mint 100 ezer magyar honvéd nyugszik jeltelen sírban. Az emléktúra az ő emlékük előtt tiszteleg, tulajdonképpen egy kényelmes, körülbelül háromórás séta az erdőben. Arról is beszélt ezután a tanárnő: az orosz hírszerzés bravúrja volt, hogy 1943. január 12-én indították az offenzívát, miközben 13-ra tervezték az akkori magyar hadsereg vezetői, hogy lecserélik egy részét az ott állomásozó katonáknak. Felmerül persze a kérdés: hősök-e vagy áldozatok az ott elesett honvédek? Szerinte hősök, a szó legnemesebb értelmében, a bátorság, a kitartás, a katonai eskü betartásának hősei, és példaképek az utókornak, ami a kötelesség- és küldetéstudatot illeti.

A temetőben

A túrázók közül néhányan a Kecse-család vezetésével a váradszentmártoni egykori premontrei temetőbe is elmentek később, ahol az egyik sírban egy berettyóújfalui származású katona, egy másikban pedig három katona (két közlegény és egy tiszt) nyugszik. Előbbi sírt egy darabig a Varga-család gondozta, egy ideje azonban már mindkettőt a Csorba-nővérek, Katalin és Margareta, akik a szüleiktől vették át ezt a hagyományt. Ők 6-8 éves gyermekek lehettek a II. világháború végén, amikor hallották, hogy beszélték az öregek a faluban, hogy megérkezett egy teherautó három magyar katona holttestével, és megálltak az egyik idős hölgy, Serbán Rozália háza előtt. Megkérdezték tőle: néni, tessék mondani, hol van itt a temető? Rózsika néni megmutatta, mire a jövevények elmentek oda, és eltemették a holttesteket. Serbán Mária aztán azt mesélte Csorbáéknak, meg a szomszédoknak, hogy két közlegény és egy magas szőke tiszt, valószínűleg főhadnagy volt, akiket eltemettek.

Ciucur Losonczi Antonius