A főtér Várad sorsának egyfajta szimbóluma

Kedd délután a Kanonok soron szokás havi gyűlésüket tartották a nagyváradi Nobilitas Egyesület tagjai. Széll Katalin egyesületi krónikás, képzőművész, Fleisz Judit történelemtanárnő és dr. habil Fleisz János történész, egyetemi oktató tartottak előadást.A megjelenteket Fodor József egyesületi elnök, vikárius köszöntötte. Mivel a közelmúltban volt Anyák napja, Széll Katalin képzőművész egy ezzel kapcsolatos megható igaz történetet mesélt el, amit az egyik magyarországi folyóiratban olvasott. Eszerint egy angol házaspárnak sokáig nem született gyermeke, de aztán valamilyen csoda folytán mégis. Nagyon örvendtek, mert olyan lett a kisbaba, amilyennek elképzelték, azonban jött az orvos, hogy sajnos az újszülött meghalt. Fájdalom és döbbenet lett úrrá rajtuk, de az édesanya azt kérte, hogy utoljára vigyék oda hozzá a csecsemőt. A hasára fektette, simogatta, énekelt neki, és a baba életre kelt, mert az anyai szív úgymond csodákra képes.

A továbbiakban Fleisz Judit történelemtanárnő ismertette a családfáját. Mint elhangzott, a Laczka-család ősi fészke a felvidéki Zemplén vármegye, onnan kerültek két ágra szakadva Túrkevére és Karcagra. A 17. században, 1647-ben Laczka András, I. Rákóczi György udvari embere kapott nemesi címet III. Ferdinándtól, de ez valamilyen oknál fogva elévült, így a 19. század elején újra meg kellett harcolni érte, 1808-ban kapta vissza I. Ferenctől a „nemesítő czímeres levelet” Laczka Ferenc. Fleisz Judit ükapja Laczka József (1828-1880) karcagi földbirtokos volt, dédapja id. Laczka Sándor (1860-1914) karcagi gimnáziumi helvét hitvallás-, földrajz- és történelemtanár, állomásfőnök, nagyapja ifj. dr. Laczka Sándor (1896-1976) jogász, a nagyváradi kereskedelmi és iparkamara titkára, édesanyja pedig Tympalskiné Laczka Éva (1927-1997) köztisztviselő. A család ugyanakkor a nagymama révén a Szmetkákkal is kapcsolatba került.

Szimbólumok

Dr. habil Fleisz János történész, egyetemi oktató A Szent László tértől az Egyesülés teréig. Nagyvárad főtere, mint a szimbólumok harcának területe címmel tartott prezentációt. Arra hívta fel a figyelmet: a történelem folyamán Várad, mint település mindhárom helyzetben megjelent, vagyis volt magyar többségű, áthaladt a frontváros jellegen, és sajnos már mutatkozik a szórvány aspektus. A főtér, mint kispiac egyszerre született meg született meg Újvárossal, 1714-ben, tehát alig több mint 300 éves. Lassan fejlődött, a kezdetekben mészárszéknek és csapszéknek biztosított helyet, majd egyfajta kereskedelmi, közigazgatási központ lett. A 18. században már felépült a most is látható három templom, illetve abból az időből a Kováts-ház is megmaradt. 1739-ben tették ki a térre azt a barokk Szent László-szobrot, mely most a Székesegyház oldalbejárata mellett áll. 1836-ban tűzvész pusztított, 1851-ben árvíz. 1890 körül nagyjából stabilizálódtak az épületek, 1893-ban avatták fel azt a Szent László szobrot, mely 1923-ban a Székesegyház főbejárata elé került. Ahogy modernizálódott a város, a téren is megjelent a villamos, a villanyvilágítás, betöltődött a szimbolikus tér. 1917-1919 között az Áldozatkészség szobra (az Isonzó őre) állt a városháza mellett, a Körös-part közelében. 1919-1940 között román nemzeti térré alakították, neobrâncoveanu stílusban: Ferdinánd király szobra uralta teret 1924-1940 között, melyet Horthy bevonulása után Belényesre vittek. A kis magyar világban a szobor helye üres volt, a Sas-palota mellett viszont az Országzászló állt. 1945 után szovjet obeliszk és két kisebb ágyú állt a téren, a tér kommunista jelképek hordozójává vált. A nyolcvanas évek közepén Emanuil Gojdu szobra került a Holdas templommal szembe. 1989 után 1994-ben Mihai Viteazul szobrát helyezték fő helyre, a tér felújítása európai uniós finanszírozással 2016-ban készült el. Napjaink a román nemzeti térré való alakulásának lehetünk a tanúi ismét, hiszen az önkormányzat a Szent László térre tervezi felállítani két román püspök szobrát.

Ciucur Losonczi Antonius