Gondolatmorzsák a posztmodernről

Pénteken délután a nagyváradi Püspöki Palota dísztermében mutatták be dr. Diósi Dávid új könyvét A te arcodat keresem, Uram - Puzzle-darabok posztmodern korunk istenkeresőiről/-nek címmel.Egy személyes vallomással indította bevezető gondolatait Böcskei László megyés püspök, arra utalva, hogy nem egészen új a szerzővel való ismerettsége. Azon közös élményüket idézte fel, amikor az akkor még papnövendék Diósi Dávidot és társait vitte kocsival, és Hegyeshalom előtt hirtelen fékeznie kellett. Mint mondta, ezt a történetet azért elevenítette fel, mert a professzor egy olyan személyiség, aki tudja, hogy mikor kell jobban megnyomnia úgymond a gázpedált, de azért a könyvében arra is figyelmeztet: van idő, amikor lassítani kell, hogy normális tempóban tudjunk haladni kitűzött célunk felé. Úgy alkot, hogy törekszik megfelelni a mai kor kihívásainak, de közben a dolgok mélyére lát, tartja a helyes irányt.

Dr. Kovács F. Zsolt püspökségi irodaigazgató Diósi Dávidról elmondta: tulajdonképpen Temesváron született, de Gyulafehérváron él. Felszentelt pap, liturgikát tanít, egyházeneileg is művelt, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológiai Kar Pasztorál-teológiai Intézetének professzora, de ugyanakkor menedzser is, hiszen a fehérvári Papnevelő Intézet gazdasági igazgatója. Korábban sportolt is, boxolt, de most már természetesen csak szellemi téren űzi ezt a tevékenységet. Ez a kötet a harmadik a posztmodernségről szóló sorozatban, melyek darabjai ugyan együvé tartoznak, de mégse kell köztük szoros összefüggést keresni. Aki pedig úgy veszi kezébe az idén megjelent, most Nagyváradon is bemutatott könyvet, hogy akkor most határozott választ kap arra, hogy mi a posztmodern, hol a helye ebben a katolilicizmusnak, vagy milyen irányba fog fejlődni, annak csalódnia kell. A kiadvány ugyanis inkább intelektuális elmélkedés, ahogy a szerző fogalmaz, "szellemi, lelki időpazarlás", gondolatmorzsák fűzére. Nem kell, és nem is lehet úgy olvasni, mint egy regényt, hiszen a nagy elbeszélések ideje lejárt. Mintha az egyház párhuzamos pályára került volna a társadalommal, ezért inkább eredetiségre, frappánságra, életszerűségre van szükség, hogy Isten ajándéka, vagyis a kereső ember megtalálja a kiutat, a csendet, mely megteremti számunkra a bölcsességet.

Sorozat

Diósi Dávid arra hívta fel a figyelmet: a kiadvány két kisebb "testvére" 2012-ben és 2014-ben jelent meg. És hogy valójában kora középkor kutatóként hogy "fanyalodott" arra, hogy a posztmodernizmusról írjon? Kedveli a kihívásokat, és amikor tíz évvel ezelőtt elkezdett liturgikát oktatni, azt tapasztalta, hogy bár a tanítványai csak néhány évvel fiatalabbak nála, nehezen érti meg őket, teljesen másképp gondolkodnak. Egy osztályfőnöki órán ezért felmerült, hogy kéne egy szemináriumot szervezni a posztmodern korról, próbálják meg közösen körültáncolni ezt a kérdéskört. A vitákkal tarkított eszmecsere gyümölcse lett a három kiadvány. Az első még visszafogottabbra sikerült, korunk vallásosságára és az esztétikára fókuszált, a másodikban arra terelődött a hangsúly, hogy párbeszédre van szükség még az egyházon belül is, a harmadik, szimbolikus elemekkel tűzdelt kötet pedig a korábbi elmélkedések eredményének csokorba foglalása, hogy aztán a különböző puzzledarabok beilleszkedjenek a nagy egészbe, mely nem más, mint az üdvtörténet.

Ciucur Losonczi Antonius