ERDON Helyi hírek

2018.03.21. 18:23

Halálos közlekedési baleset Kágyán

Halálos kimenetelű baleset történt szerdán hajnalban a DN 19-es országúton, Nagykágya területén.

Halálos kimenetelű baleset történt szerdán hajnalban a DN 19-es országúton, Nagykágya területén.A rendőrségi jelentés szerint hajnali négy óra után történt a tragédia, amikor egy Székelyhíd irányába tartó személygépkocsi nekicsapódott egy beton hídfőnek. A benne ülő két fiatal Nagyváradról tartott Székelyhídra, amikor a gépkocsi, amelyet a 20 éves N. E. kiskereki lakos vezetett, egy balos kanyarban letért az úttestről. A baleset következtében a szintén 20 esztendős székelyhídi illetőségű Sz. R. a helyszínen belehalt sérüléseibe. A gépkocsi vezetőjét mellkasi sérülésekkel a megyei kórház sürgősségi osztályára szállították – áll a rendőrségi közleményben.

Nem tudták megmenteni

A helyi rendőrség alkalmazottja elmondta, hogy az esethez rövid időn belül kiérkező székelyhídi katonai tűzoltóegység emberei szabadították ki az áldozatot a roncsból, eközben a SMURD mentőszolgálat is a helyszínre érkezett. Ez utóbbiak azonnal nekiláttak Sz. R. újraélesztéséhez, de a tragédiát már nem sikerült elkerülni, az orvos megállapította a halál beálltát. A gépkocsi vezetője nem fogyasztott alkoholt, vagy más tudatmódosító szert. A kérdésünkre kapott válaszból az is kiderült, hogy a baleset, bár egy kanyarban történt, de az egyáltalán nem mondható veszélyesnek. Az úttest nedves volt, de nem volt lefagyva, így a baleset bekövetkeztében az időjárási viszonyok sem játszhattak közre – mondta a helyi rendőr.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!