Status quo, a közbeszéd (II. rész)

Néha a nyilvános szféra nemcsak a lojalitás megérősítésének, vagy egy csoport eszméinek és ideáljainak a megerősítésére szolgál, hanem legitimáló erővel is rendelkezik, minden ami nyilvánosan van kimondva, az hibátlan, a kánon része.Ezáltal a politikusoknak és újságíróknak nem is kell azzal foglalkozniuk, hogy álarc mögé bújva, vagy hamis és hazug vitákkal próbálják elrejteni azt, amit valóban terjesztenek, mivel a status quo logikája szerint, ha nem is garantálják, hogy mi az igazság de legalább megegyeznek az igazságban.

Ilyen módon magyarázható a tények ellenére élő hazugság, a kommunizmus alatt, és a hamisított történelem is, ami események leírása által meghazudtolja azokat akik még életben vannak és tanúi voltak annak, hogy valóban teljesen másképp történtek az események, mint ahogy le vannak írva. De ilyene a jelenlegi történések is, Nagyváradon, ahol éppen egy hatalmas lakosságcsökkenés van folyamatban, a hatóságok hamis statisztikákkal állítják, hogy az elmúlt évben a lakosság száma, több mint 26000 lakossal nőtt, és ezzel egyidőben látogatta a várost több mint 25000 turista is - akiket senki látott, vagy vett észre.

A nyilvános élet rituális tulajdonságát magának a szónak a jelentésében kell megérteni, egy rituálé nemcsak részvételt követel, hanem hovatartozást és részvételt is, épp úgy, mint a vallásos rituálékban. A beavatottak végzik a rituálét, de a résztvevő közönség érti, és közös identitással simul a merev kötelezettségekhez. Mielőtt nyilvánosan beszélünk nem kéne elfelejtenünk, hogy azzal, hogy nyilvánosan megszólalunk, részt vállalunk és képviseljük azt a tömeget akikhez szólunk, mert gyakorlatilag erről beszélnek a hozzászólók minden rituálé alatt. Az egyik nagy tabu téma a saját magunkról való beszélés. A társadalom bármilyen kritikája, nem számít hogy mennyire reális vagy elegáns, magától értetődően hittagadásnak van elkönyvelve, maga a hiányosságról való panaszkodás is megrázó tett, ami az egész társadalom testének a realitását bolygatja fel. Hogy az egyik miniszterelnök plagizálásáról beszéljünk, az sem megengedett, mert nem egy személy hibáinak a megvetését jelentené, hanem a társadalomét, aki egy plagizátort választott vezetőként, és ugye a társadalmat vonni felelősségre, áruló cselekedet lenne.

Nagyon gyakran, a nyilvános beszéd rituáléjától való kisebb elpártolások, hittagadásként van kezelve, és mivel az árulás a legnagyobb bűnnek számít, még nagyobb büntetésvágyat, túlkapásokat okoz, mint például, agressziót, rágalmazást, hisztériát, stb. Nem lenne szabad a hibát csak egyszerűen közhírre tenni, mert automatikusan maga után vonja egy felelős „kivégzését”, aki csak egy részeleme a vezetés szerkezetének, és a nyilvános rituálé által való érvényesítésnek. A legrosszabb eset az, amikor nem az a hibás aki beszél, hanem az, amiről beszél. Így bármilyen aprócska hír is, ami arról számol be, hogy egy román származású bűnelkövetőt letartóztattak, nyilvános hisztériát okoz, mintha ezek a tettek a nemzet bemocskolását jelentenék. Így jön létre az, hogy ezek a kis csalók olyan szinten képviselik Romániát mint a nagykövetek, vagy egy állami tisztségviselő. Ugyanazzal a reakcióval találkozunk az állam szintjén is, a kormány politikáját és érdekeltségét bemutató banális közlés a nemzetközi sajtóban már kibeszéléssel egyenlő, egy, az állam szerkezetének olyan tiltó vagy felmentő figyelemmel követése, ami éppen a saját partizánságtól függ. Még akkor is ha az emberek tisztában vannak a szituáció részleteivel, egy célzatosan irányított rágalmazó magyarázat meg tudja változtatni a véleményüket, attól függetlenül hogy tudják, hogy mi az igazság. Gyakorlatilag, úgy néz ki, hogy a román nyilvános szféra felett áll egy másik, a globális, amiben a román szféra nem szívesen akar nyilvánosságot vállalni, ami így egy komplikált szövetkezéssé alakul, és ez található meg a saját magukkal való viszonyban is. Az ilyen helyzetek eléggé csakládias hangulatúak is, mint azok, akik épp verekednek, de a kamerától meglepve hirtelen lenyugszanak, vagy úgy érzik hogy a kamera jelenléte miatt kell lehiggadjanak. Állandóan megy a műsor, és nem a beszélgetőpartnerek felé hanem a nező szórakoztatására irányított előadás, bárhol található a nező.

Gabriel Miloia