Kommentár: Status quo, az elnyomottak

Az elnyomottak, társadalmunk legtartósabb status quo-i. Sokat elmond egy társadalomról az a tény, hogy az egyetlen időszak amit dicsőség -esnek tart az a két világháború közötti, ami politikai és gazdasági válsággal volt tele, az állam szervezetének a szétzúzásával, utcai zavargásokkal, kivégzésekkel és diktatúrával. Ezen a ragyogó intermezzon kívül a román történelem, ami tele van mitológiával, nem is merészelt egy fajta aranykorra gondolni, esetleg valami kegyelemből kapottra, mint a merry England . Sem a kortársak, sem az elődök nem tudtak elképzelni ilyen nagyon szegény, gyenge és kaotikus területet, aminek lakossága egy épphogy megél valahogy, vagy egy aprócska és instabil elit alattvalója. A nagy szegénység, Románia létezésének velejáróra és sorsa, a modern történelem pedig egy hosszú és haszontalan harc, hogy megváltoztassuk az elkerülhetetlent.

Minden korszakban a szegénység, egy indukált, nem megérdemelt, mesterséges helyzetként van felfogva. A törökök időszakában, az általános nyomorért a Portát hibáztatták, pedig az elég jó összegeket küldött. Később, a kapzsi oligarchiát, majd a városi burzsoákat, majd a kapitalisták zsidóit, a külföld ügynökeit és legutoljára, a legnagyobb hibás a román ember nyomorában, a korrupt politikus, aki nélkül a nemzet gazdagsága túlszárnyalná a világ leggazdagabb országait is. Mert pusztán az áll a románok útjában, ahhoz, hogy valami megmagyarázhatatlan földön járó istenek legyenek, hogy ők mindig a körülmények áldozatai, mint egy olyan Achilles, akir teljes egészében csak a saját a sarka…

De a Status Quo nem a szegénységre utal, ami örökké létezett, hanem azoknak elnyomorításáról és megalázásáról, akiket a szegénység gyötör. Mert a nyomor megoldása nem a tolvajlás, nem a kényszer és nem a korrupció-ez csak egy módszer arra hogy a kis gazdag hogyan válik nagy gazdaggá. Ennek a jelenségnek az erkölcsi vonzata mégis azt az általános ígéretet kelti, hogy ez a gazdagság felé fog vezetni, amit régóta az állam szervezete így állít be. Attól tartva, hogy a társadalom nehogy törékeny legyen, az állam felajánlja, hogy a mindennapi embertől minél több felelősséget vegyen el a tekervényes bürokrácia által. Az elmúlt században, állandóan újabb és újabb intézmények, hivatalok, ügynökségek jöttek létre, amik többszáz banális lényegbevágó ügyintézésében kompetensek, amivel több tíz generáció meg van szokva. Hivatalnokok ügyelnek és szabályozzák az udvar legapróbb törvényeit és határozatait is, a rászorulók segítésétől, az építkezésig, az állattartás szabályaitól a felújítási engedélyek kiadásáig, az állam segítsége először opcionális volt, később kötelező utána pedig kizárólagos. Valójában az állam legikonszerűbb jellemzője az emberek életének menedzselése - a fontos dolgokat, a politikát és igazságszolgáltatást pedig a véletlenre bízza.

Ennek a magatartásnak a magyarázata az elit ősrégről eredő kicsinyességében található, az oligarhák, szörnyűen fukarok voltak, századokon keresztül működő szerkezet elindítása volt a dolguk. A társadalmi rendszer legfontosabb dolga az autoritás megtartására, mégpedig úgy, hogy az alattvalókkal éreztessék hogy felettük uralkodnak, és elbátortalanítsák őket az állam dolgaiba való beleszólástól.

Gabriel Miloia