ERDON Helyi hírek

2017.06.26. 12:35

Össznépi örömfőzés a várban

Szombaton kora délelőtt már finom illatok terjengtek a nagyváradi vár udvarában, ugyanis a Szent László Napokon örömfőzést szerveztek, amelyen összesen tíz csapat vett részt – versengés nélkül.

Szombaton kora délelőtt már finom illatok terjengtek a nagyváradi vár udvarában, ugyanis a Szent László Napokon örömfőzést szerveztek, amelyen összesen tíz csapat vett részt – versengés nélkül.Mint ahogy azt az esemény elnevezése is mutatja: az üstök, serpenyők mellett nem versengésből, hanem a főzés szeretetéből sürögtek-forogtak a résztvevők. Főszerepben a magyar ízek voltak, a mákos és birsalmás töltelékű híg palacsintától kezdve, a fánkon át a babgulyásig több étel is várta az éhes szájúakat. A Laci koma csapat babgulyást készített, a Fánkosok egyértelműen fánkot, a Mézes Macskák csapata hagyományos híg palacsintát sütött, figyelembe véve azt, hogy valószínűleg ezt az étket Szent László idejében is fogyaszthatták, a Mámi Státi nevet viselő csapat fokhagymás csirkét főzött kölessel, a Kisjenői Mintaszakácsok üstjében erdőhegyi bográcsos rotyogott. A Váradi Dalnokok a babgulyás mellett a nótákkal a jó hangulatról is gondoskodtak. A PKE Arany János Kollégiumának szakácsaiból álló Arany Konyha csapat menüjében az Arany-emlékév alkalmából tárkonyos csirkeragú leves gazdagon és aranygaluska szerepelt. Hegyközszentmiklós csapata húsos és vegetáriánus pörkölttel készült, köretként köles volt, de fánkot is sütöttek, amit házi készítésű lekvárral kínáltak fel. Az Érmelléki Gazdák Egyesületének csapata csülök-pörköltöt főzött petrezselymes krumplival.

Debreceni páros kolbász

Az örömfőzés során bemutatták a debreceni páros kolbászt is, ami 2015-től hungarikumnak számít. A kolbász egykor a debreceni nagyvásárok és piacok közkedvelt, népi eredetű egytálétele volt. A régi vásárokon még nem használtak mérleget, ezért a mennyiség miatti későbbi vita elkerülése végett a vásárlók párban kapták a kolbászt, innen származik a páros elnevezés. A valódi debreceni páros kolbász sertés és marhahús keveréke, enyhén főtt és füstölt, tartósítószert nem tartalmaz. A várban megkóstolható páros kolbászokat Szabó János debreceni hentesmester készítette.

A főzés végeztével, bár eredményhirdetés nem volt, de minden csapat kapott egy ajándékcsomagot, emellett nyereménynek számítottak a hamar kiürült edények is, és a megvásárolt ételekért kapott zsetonok, amelyek semminél sem dicsérik jobban a szakácsok tehetségét.

János Piroska

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!