Viselettörténet az ősmagyaroktól napjainkig

Az Ady Endre Középiskolában folytatódott az RMDSZ Bihar megyei szervezete által életre hívott Szacsvay Akadémia. Kovács Kiss Gyöngy, a kolozsvári Korunk főszerkesztője tartott expozét.

A múlt pénteken este zajlott előadás iránt érdeklődőket Tőtős Áron váradi történész, az ELTE másodéves doktorandusz hallgatója köszöntötte. A továbbiakban Magyar viselettörténet címmel Kovács Kiss Gyöngy PhD, történész, a kolozsvári Korunk főszerkesztője tartott előadást. Arra hívta fel a figyelmet: függetlenül attól, hogy egy primitív vagy fejlett társadalomról beszélünk-e, a viseletek megjelenésének az éghajlati viszonyokon és higiéniai követelményen túl minden esetben funkcionális indítéka volt. Másodlagos az esztétikai igény, az idők folyamán pedig e két tényező egymásra tevődött, ötvöződött, és az anyagi, szellemi kultúrára alapozva változatos formában nyilvánult meg. Tanúskodik a mának a múlt stílusáról, és elemei felbukkannak a kortárs öltözködésben is, hiszen mint általában a történelemben, a viselettörténetben is nyomon követhető a kontinuitás, mert mindennek van valami előzménye.

Az ősmagyarok viselete olyan volt, mint a dél-oroszországi népeké, hiszen ugyanolyanok voltak az éghajlati körülmények. A honfoglalásra jellemző például a kunsüveg, a kacagány, a gallér nélküli szűr. Szent István korából fennmaradt a koronázási palást, amúgy pedig kezdett szerephez jutni a nyugati hatás, miközben megmaradt a keleti beütés is. A Nagy Lajos korabeli lovagkori viselet itáliai befolyásról árulkodik. A királyi udvarban jó minőségű, pompás ruhákban jártak, és aztán egészen a rendi társadalom végéig megmaradt a dresszkód jelentősége, tükrözte az emberek társadalmi státusát, miközben önreprezentációs funkciója is volt. Azt a mentalitást nyomatékosította, hogy aki nem becsüli meg a társadalmi hovatartozását, az arra is képes, hogy az erkölcsre is fittyet hányjon. Volt zeke, tunika, hegyes orrú cipő, és jellegzetes tartozéka a lovagkornak az öv, ötvösmunka remekeknek számító csattokkal. Ugyanakkor a 13–14. században a magyar főurak méltatlannak érezték a keleti ruházat elvetését, mert úgy tartották, hogy akkor „az asszonyi pipere váltaná a férfias viseletet”. A városlakók inkább a nyugati tendenciákat követték.

Dolmány és mente

A reneszánsz idején Beatrix királyné és az úrhölgyek tipikus itáliai női reneszánszruhákban jártak, akár Ghirlandaio velencei festőművésznek is modellt állhattak volna: magasított derék, előre kidomborodó mell, váll szabadon, és mély dekoltázs. Érdekes viszont, hogy a férfiak öltözködése nem tükrözte az itáliai hatást. A 15. századtól kezdve alapvető darab a különböző fajtájú dolmány, valamint a gyakran prémmel bélelt mente. A 17. században a bejön a nőknél a legyező és a nyakruha. A 18. századtól a keleti hatású viseletet egyre inkább kiszorítja a Bécs közvetítésével érkező francia viselet, ha nem lett volna bezsinórozva a férfi kabát, és szinte semmiben se különbözött volna a rokokóra jellemzőtől. A 19. század elején bejött az empire női ruha, az 1820-as években pedig a biedermeier. Megjelent a pelerin, a főkötő, a sok alsószoknya. A reformkorban és a Bach-korszakban a bocskaival és díszmagyarral erősítették a nemzeti érzést, melyeket dacból és ellenállásból is hordtak. A bocskai aztán később, Horthy idejében élte újabb virágkorát, a két világháború közt több iskolában egyenruha volt.

A 20. század elején jött a szecesszió és a fűző, majd feltűnt az ezt a hölgyek legnagyobb örömére elvető Paul Poiret a „bukj el” szoknyáival. A század közepén Coco Chanel kosztümjei hódítottak, melyekkel a tervező azt sugallta, hogy a ruhának és a kiegészítőnek kényelmesnek kell lennie, és kevés pénzből is lehet elegánsan öltözni. Nagy figura volt Christian Dior, a „new look” irányzat atya. Az 1960-as években megszületett a miniszoknya, 1965-ben pedig egy divatbemutatón előbb megbotránkozást keltettek Pierre Cardin gumicsizmát és műanyag esőköpenyt viselő manökenjei, hogy aztán kis idő múlva a sajtó már áradozzon a látottakon. A 20. század végén és a napjainkban pedig egyre inkább háttérbe szorul a nemzeti stílus. „A mostani divatnak már nincs rigorózus szabálya, az ember élvezi a kor és a saját stílusát is, és ha e kettőt ötvözi, akkor sincs nagy baj. Mindenki olyan ruhát viseljen, ami leginkább megfelel a belső egyéniségének” – zárta prezentációját Kovács Kiss Gyöngy.

Ciucur Losonczi Antonius