Kommentár: A köztársaság vége (II. /I. rész)

Próbáljuk meg sorban megvizsgálni a román politika elmúlt hetekben történt hihetetlen fordulatait: decemberben voltak az általános választások, ami a komputerizált számlálónak köszönhetően, Románia “legkorrektebb” választásának lett nyilvánítva.

A kampányok között az mutatkozott a legcélravezetőbbnek, ami 45%-o t hozott annak a pártnak, amelyik ezt kidolgozta, és amely azonnali javulásokat ígért, na meg azt, hogy leleplezi azokat a titkos összeesküvéseket, amiknek célja a román nép elnyomása. A szóban forgó párt, aminek vezetője egy börtönbüntetésre ítélt személy, gyakran felhasználta a korrupció és a demokráciától való elcsúszás jelenségét, arra, hogy nyilvános botrányokat keltsen és a köztársaság intézményét támadja. A köztársasági elnök becsületes kritériumok betartásához kötötte a kormányalakítást. Az új kormány egyik első intézkedéseként egy olyan határozatot jelentett be, ami alapján a börtönbüntetésre ítéltek bizonyos csoportja kegyelmet kapna, azzal a indokkal, hogy a romániai börtönök túlzsúfoltak, bár ez a döntés nemzetközi reakciókat váltana ki. Az államelnök ezen határozatot a korrupció ellenes politikák elleni támadásként értelmezte, és olyan társadalmi csoportokat mozgatott meg , akik az ellenzéket támogatják, főleg a fiatalokat. Az elnök a tüntetők mellé állt, de a román kormány és az őket támogató trösztök, ezt olyan helyzetnek vélték, amiben támadást mérhetnek a kormányra.

Egy szórakozóhely leégése után egy volt miniszterelnök és több, az államigazgatás pártjának magas rangú állami tisztségviselője, nyilvánosan vádolta az elnököt a Colectiv és Bamboo nevű szórakozóhelyek felgyújtásával és az ennek következtében elhunyt fiatalok meggyilkolásával. Egy kormányülésen, késő este ment át a fent említett határozat, olyan módosítás hozzáadásával ami előírja bizonyos büntetések eltörlését, hatalmi visszaélések esetén. Ez az intézkedés hatalmas tüntetéseket váltott ki, és a román EP-tagok és a köztársaság elnöke közölte, hogy szerintük a kormány meg fogja szüntetni a korrupcióellenes szervezeteket. A kormány tagjai kijelentették, hogy marad a döntés, de végül engedtek a tüntetéseknek és leváltották az ezért felelős minisztert. Miután kijelentették, hogy a határozatot visszavonták, a december előttinél is nagyobb tüntetések indultak. A kormány lemondását és a parlament feloszlatását követelték.

Minden egyszerűnek tűnik, addig amíg mindenki a maga ízlése szerint kiválogatja azokat az alkotó elemeket, amik tetszenek neki, az egyik az, hogy ez az elnök gyűlölőinek ez tökéletes alkalmat adott arra hogy nyilvánosan, előre megfontolt szándékkal elkövetett bűncselekménnyel vádolják meg, hogy puccsot kiáltsanak, és hogy tolerálják a törvény manipulációját, miközben a kormány ellenségei készen állnak arra hogy a DNA-t, a “jó hazugság”-ként kezeljék, az újonnan megalakult parlamentet feloszlassák. Történelmi szempontból a jelenlegi helyzet olyan helyzetekhez hasonlítható, mint például az első világháború, ahol az összes érintett játékos arra törekszik, hogy minden módon a legostobább és legveszélyesebbnek bizonyuló döntést hozza.

Az igazság és a jogosság osztogatásáról megkönnyebbülve mondhatom, hogy fogalmam sincs, amit egy olyan luxusnak mondhatok, amire a hosszas távollétem alatt tettem szert, soha nem mentem szavazni és soha nem vettem részt semmiféle tüntetésben. “Inkább egy közömbös értelmiségi, mint egy érdeklődő állampolgár” szolgálhatna mottójául ennek.

És mit látunk? Elsősorban, a helyzet látványosságát. Merthogy azért senki nem, egy, a törvény dolgaiba való ilyen fajta alantas beleavatkozásra várt, és a kormány döntése az egy nagyobb spektrumba sorolható be a román politikában, és a kormánypárt megszokott vezetési stílusa ez, ami, anélkül hogy ki lehetett volna számítani pontosan a helyzetet, csak annyira lep meg minket, mint egy farkas szájában a fog, vagy az ördög szarvai, amivel már meg vagyunk szokva. De ennek az új ördögnek a fortélyai még ismeretlenek számunkra. És mégis valami homályosan ismerős, mégpedig az, hogy ezt az ördögöt mint a többi másikat is, szeretik, attól függetlenül, hogy kit szolgál. A fiatalok pedig, a “Szépek és szabadok” olyannyira nem hibázhatnak semmiben, hogy még a düh is, erőszakosság és hazugság is a megértés példájaként van elismerve azoknak a szemében akik, a stúdiókban dicsérgetik őket.

Gabriel Miloia