ERDON Helyi hírek

2017.03.10. 14:12

Anyák iskolája a szülészeten

A nagyváradi szülészeten évente kétszer szervezik meg az anyák iskolája elnevezésű tanfolyamot, ezek tavasszal és ősszel is nagyjából 10 - 10 hétig tartanak.

A nagyváradi szülészeten évente kétszer szervezik meg az anyák iskolája elnevezésű tanfolyamot, ezek tavasszal és ősszel is nagyjából 10 - 10 hétig tartanak.

Az elnevezés sugallatától eltérően ezekre nem csak édesanyákat várnak, de édesapákat is, sőt, nagyszülőket is, akikre gyerek (unoka)nevelési feladatok hárulnak. A kurzus előnye, hogy hozzáértő, ugyanakkor a kórháztól független szakemberek is tartják, az információkat tehát a leghozzáértőbbektől lehet megszerezni. A kurzus első részében a terhes kismamával foglalkoznak, a másodikban a szülés, illetve az azt követő időszak kerül a középpontba, utóbbiba vonják be már a családtagokat is, mondta el Liliana Moşincat vezető-asszisztens, a tanfolyam szervezője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!