ERDON Helyi hírek

2016.12.06. 13:24

Nyílt nap a Méhecske műhelyben

Második hete zajlanak a nyílt napok fogyatékkal élő fiatalok számára a Diakónia Keresztyén Alapítvány Méhecske nevű védett műhelyében. Kedden is kellemes foglalkozásokkal telt a délelőtt.

Második hete zajlanak a nyílt napok fogyatékkal élő fiatalok számára a Diakónia Keresztyén Alapítvány Méhecske nevű védett műhelyében. Kedden is kellemes foglalkozásokkal telt a délelőtt.

A Moszkva u. 14. sz. alatti védett műhely, mely az alapítvány, valamint a Királyhágómelléki Református Egyházkerület támogatásával jött létre, február óta létezik, jelenleg két fogyatékkal élő fiatal dolgozik itt, tudtuk meg Bara Tünde projektvezetőtől, s januártól valószínűleg további két, szintén fogyatékkal élő fiatallal bővül a csapat. A fiatal felnőttek babzsákokat készítenek és egyéb, személyre szabható ajándéktárgyakat, erről többet a www.beanbagbee.eu honlapon lehet megtudni.

Kreatív foglalkozások

Október óta pedig, minden szerdán 10 és 13 óra között nappali foglalkozásokat szerveznek fogyatékkal élő felnőtt fiatalok számára, most pedig két héten keresztül egy projekt keretében, melyet a Bihar megyei Szociális és Közösségi Igazgatóság (DSCB) támogat, a hét több napján is eljönnek a fiatalok a műhelybe, ahol a projekt vezetője és több önkéntes foglalkozik velük.

A foglalkozások célja az, hogy a fiatalok jól érezzék magukat, szocializálódjanak. A találkozó elején ismerkedés zajlik, majd egy-másfél óra kreatív foglalkozás – ezeken belül az elmúlt napok folyamán adventi koszorú készült, karácsonyi üdvözlőlap, karácsonyfadísz, a továbbiakban pedig egyebek mellett mézeskalács díszítés, fénykép-keret készítés zajlik majd. Kedden mintegy tízen vettek részt a foglalkozásokon, egyebek mellett verseket olvastak fel számukra, egyúttal maguk a fiatalok is bebizonyították, hogy képesek történeteket kitalálni, folytatni, kreatív módon bánni a szavakkal.

Feltöltődik

Bara Tünde elmondta: a műhely egyik munkatársa, Hajni, különösen igényli a társaságot, nagyon jól érzi magát mások körében, mindig izgatottan várja a napot, hogy összegyűljenek. Ilyenkor kicsit kibújik a munka alól, de jól van ez így, szüksége van erre. A projekt vezetője egyúttal elismerte: ő maga is feltöltődik a foglalkozások során, ahogy telnek múlnak a napok, egyre jobban szereti a projekt résztvevőit.

Neumann Andrea

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!