Megjelent Isten üdvözítő kegyelme

El kell jussunk odáig, hogy tudjuk, Isten valamit tenni akar az életünkkel, meg akarja nyitni számunkra a csodák felé vezető utat. Ez a felismerés teszi ünneppé számunkra a karácsonyt.

Csűry István püspök tartott karácsonyi istentiszteletet vasárnap délelőtt, a várad-őssi református templomban. Az igehirdetés alapját Pál apostol Tituszhoz írt levele (2. fejezet, 11-13) képezte. Amint a püspök elmondta, Jézus Krisztus az erő a világban, de az ember sokszor maga próbálja megoldani a dolgokat, Istennel is szembefordul. Pál tudja, Titusznak olyan dolgokat kell átadnia, melyek megerősítik hitében – s az, hogy Isten üdvözítő kegyelme megjelent, amint az igében áll, valójában a megszületett Jézus, s egyben a karácsony története is. De a karácsony többet hoz nekünk egy jászolnál, a születés pillanatánál – a csodát, mely a mi életünkben is megnyilvánul és elhozza számunkra azokat a dolgokat, amelyekre szükségünk van. Az a szó, hogy megjelenik, arra utal, hogy gyökeres változás történik, s arra is, hogy jelt hoz – Jézus Krisztus maga a jel, melyet Isten megjelenít az embernek.

Jel, mert jelzi a helyes utat számunkra, hogy mi a jó és mi a rossz, viszont amikor Krisztus hiányzik az életünkből, elveszítjük ezt a fajta tájékozódó képességünket. Isten üdvözítő kegyelme gyökeres változást hozhat életünkben. Mégis, hányan sétálnak be el a szakadékba, az úton, mely a halál felé vezet.

De Isten üdvözítő kegyelme meg akarja nyitni a csodák felé vezető utat a mi életünkben is. Karácsonykor érzi ezt az ember, de nem mindig tudja megvalósítani, s ha nem jut el a felismerésig, hogy Isten valamit tenni akar az életünkben, lelombozódik, csalódottá válik, akkor is, ha kellemesen telnek az ünnepek. Sőt, még olyan gondolatok is megfogalmazódhatnak benne, hogy talán még rosszabb is lehet ezek után. Ez az ige azonban fontos dolgokat mond el, ha az embernek nyitott szíve van.

El kell fordulnunk

Sokszor várjuk a csodát, kitárjuk a szívünket, de nem cselekszünk, csak várjuk, hogy történjen velünk valami. Az Üdvözítő üdvösséget akar nekünk adni, de hiába nyújtja a kezét, ha mi nem fogadjuk el. Mert igaz ugyan, hogy minden hitből, kegyelemből van, de az üdvösségért a ránk eső pici önrészt is tudnunk kell hozzátenni. Akit Isten küldött, nevelni kezd bennünket, s nekünk részeseivé kell válnunk ennek a nevelésnek, el kell tudnunk azt fogadni. Amint az ige is írja, el kell tudnunk fordulni attól, ami az ember életét leterheli: „megtagadva az istentelenséget és a világi kívánságokat, mértékletesen, igazságosan és istenfélően éljünk a jelenvaló világon”.

Isten megfogja a felnőtt ember kezét és visszavezeti a gyermek Jézushoz, hogy az ember újra megérezze a csodavárás őszinteségét. Visszavezeti Krisztushoz, hogy lássa, mit kell megtagadni, hiszen nem ennek a világnak az agresszivitása és hitetlensége a mi utunk. A világ azt tanítja: legyünk erőszakosak, törjünk át és keresztül mindenen. Ez nem más, mint az önmegvalósítás hamis gondolata: ha kell, hagyjunk magunk után áldozatokat, úgy haladjunk egyre feljebb, egyre erőteljesebben.

Ezzel szemben a másik út az alázat, a rosszal való szembeszegülés, a jó szolgálata. Most el lehet indulni azon az úton, melyen Jézus Krisztushoz visszaérkezünk, hogy megtörténjen a mi életünkben is a csoda. Isten elvezet bennünket oda, ahol különbséget tudunk tenni a jó és a rossz között és szembe tudunk fordulni azzal, ami az életet megrontja.

Nehezen látjuk

Karácsonykor arról beszélünk, hogy Isten fia megalázva magát szolgai formában jelenik meg ebben a világban – de a második eljövetelekor már nem ebben a formában jelenik majd meg, hanem diadalmasan, győztesen, ítélni eleveneket és holtakat. Bele kell nőnünk Isten szeretetébe, lássuk magunk előtt a kegyes életet – erre akarja Isten a második eljövetelét építeni. Karácsony üzenete az is, hogy készül visszajönni, nem tudjuk mikor, mint a tolvaj – s akik nincsenek felkészülve, nagy gondban vannak. Akik viszont készülnek, azoknak az élete biztonságban van, azok már találkoztak az Üdvözítővel, s üdvösséget kaptak tőle. Isten gondoskodik a mindennapi betevőről, nekünk csak utána kell nyúlnunk, ez a mi önrészünk. Másképp észrevétlenül elfogy belőlünk a készség, hogy kövessük, s ebben az állapotban már nehezen látjuk a betlehemi jászolt, s azt, hogy miért kell jónak lenni…

Neumann Andrea