ERDON Helyi hírek

2016.11.12. 11:11

Szent Márton: az Isten- és emberszeretet szentje

Péntek délután tartották a várad-szőlősi Szent Márton Idősek Otthona kápolnájának búcsúját. Az ünnepi szentmisét Exc. Böcskei László megyés püspök mutatta be.

Péntek délután tartották a várad-szőlősi Szent Márton Idősek Otthona kápolnájának búcsúját. Az ünnepi szentmisét Exc. Böcskei László megyés püspök mutatta be.Bevezetőjében Exc. Böcskei László megyés püspök azt emelte ki: az idén különös figyelmet érdemel Tours-i Szent Márton, hiszen 1700 esztendeje született. Bár a távoli múltban látjuk őt, mégis példáját és tanítását közel érezzük. Sok mindent el lehet mondani róla, de röviden és frappánsan úgy jellemezhető, hogy az Isten- és emberszeretet szentje. Ezért kérjük az Úr kegyelmét, hogy mi is nyitottak tudjunk lenni a szeretetre, képesek legyünk elfogadni azt a sokféle ajándékot, amivel elhalmoz bennünket.

Isten közelében

Az evangéliumi részlet Szent Máté könyvéből szólt. Elmélkedésében a főpásztor hangsúlyozta: Szent Márton ünnepe különös módon nyújt alkalmat arra, hogy Isten csodálatos jelenlétére, cselekedeteire, megmutatkozására és megnyilvánulásaira figyeljünk. Gondolhatunk Szent Mártonra, akinek az életében valóságosan megnyilvánult az isteni szeretet, de akár magunkra is, hogy ott a nagy lehetőség, hogy a látszat mögött mi is felfedezzük az igazán fontosat. Isten ugyanis megszólít minket is, ezt kell megértenünk és elmélyítenünk úgy, hogy mindennap felismerjük az ajándékait. Erre az odafigyelésre kaptunk biztatást 2016-ban azáltal, hogy a Magyar Katolikus Egyház ezt Szent Márton-évnek nyilvánította. Az Európai Püspöki Konferencia Tanácsa Brüsszelből ezért levélben köszöntötte a magyar püspököket és híveket. Ebben egyebek mellett az áll, hogy a Szent Márton litugikus emléknap egybeesik az emlékév lezárásával, és ez kíváló lehetőség arra, hogy hálát adjunk Istennek az emberi és lelki ajándékaiért, melyekből Szent Mártonon keresztül részesült a kontinens. Ugyanakkor nem lehet nem észrevenni az egybeesését a Szent Márton-emlékévnek és az Irgalmasság Rendkívüli Szentévének. Szent Márton korában is megnyilvánult Isten irgalmas arca, az élettörténete tulajdonképpen azt meséli el, miként ismerte fel Istent, tért meg, és változott meg annak köszönhetően az élete, hogy immár nem az evilági hatalmakat szolgálta, hanem a Mindenhatót. Ez tette őt képessé a keresztény vonások gyakorlatba ültetésére, mely nem szól másról, mint az elnyomottakról és a szegényekről való gondoskodás, az evangélium hirdetése, a pásztori lélekkel való szolgálat és közösségépítés, a világnak Isten szemével való látása.

A megyés püspök két szempontot nyomatékosan aláhúzott ebből az üzenetből: az Istennel való találkozást és a krisztusi életet. Úgy fogalmazott: sokszor felmerülhet bennünk, hogy mégis hogyan és hol valósulhat meg az Istennel való találkozás, hiszen ő egy titokzatos és felfoghatatlan lény? Azonban sokkal közelebb van, mint azt emberi ésszel felfoghatnánk. Amikor sejteni kezdjük, hogy van valami, ami akaratunkon kívül történik, ami egy olyan világhoz tartozik, ami meghalad minket, akkor tulajdonképpen az Isten munkálkodik, és közelít hozzánk, hiszen mi is részei vagyunk a teremtés művének, melyet ő irányít. Ha tehát megérezzük azt, hogy mi mennyire kicsik és törékenyek vagyunk az ő nagyságához képest, és mennyire szükségünk van rá, az ő szeretetére és jóságára, akkor máris közelebb kerültünk hozzá. Szent Márton életét is az tette széppé és boldoggá, hogy nem az emberi szempontok határozták meg a napjait, hanem más úton futotta a pályáját, más lüktetéssel, és ugyanakkor rájött arra, hogy az Istennel való találkozás nem a mi érdemünk, hanem egy kegyelem és ajándék, befogadás és elfogadás.

Ciucur Losonczi Antonius

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!